Átigazolási rövidhírek.

– A lengyel TakSieGra azt latolgatja, hogy megpróbálhatja-e még egyszer megszerezni Baráth Pétert a Raków Czestochowa. Erre azért lehet esély a szerző szerint, mert a klub minden valószínűség szerint eladja a New York Red Bullsnak Gustav Beggrent, míg Wladyslaw Kocherin sérült, így nem nagyon van középpályásuk az egy hónap múlva esedékes, Zsolna elleni KL-selejtezőkre. Így merülhet fel Baráth neve, akit a Fradinál most mér fel Robbie Keane, teszik hozzá és akit magas, 1 millió eurós állítólagos ára miatt nem marasztalt a kölcsön után a Raków.

– Bő egy hónapja írtunk arról, hogy felmerült a nevünk az izraeli bajnokság egyik legjobbjával, Kings Kangwával kapcsolatban. Megírtuk azt is, hogy 2.5 milliós Fradi-ajánlatról és 7 milliós irányárról írt a héber sajtó a Hapoel Beer-Seva zambiai középpályásával kapcsolatban, de, tettünk hozzá akkor, nem tettünk ajánlatot a Hapoelnek. Most az orosz főtranszferguru, Ivan Karpov a velünk 2023-ban szintén összeboronált argentin Lucas Vera Lokomotívba szerződésével kapcsolatban számolt be arról, hogy a moszkvai klub akkor, amikor a Vera-szerződés veszni látszott, megpróbálta Kangwát megszerezni, de sokalta az érte az izraeliek által kért 2.5 millió eurót. Kis színesként hozzáteszi, hogy a napokban vesztegetési kisérletért letartóztatott Torpedó Moszkva vezér, Valerij Szkorodumov utolsó hívása Kangwa ügynökéhez ment, hogy az bontsa fel a játékosa szerződését a Beer-Sevával a háborúra hivatkozva. Az ügynök arról tájékoztatta a sportvezetőt, hogy ez egyelőre nem lehetséges, mert bár a FIFA mérlegeli, hogy a játékosok felbonthassák szerződésüket az izraeli – iráni háborúra hivatkozva, de ilyen határozat még nem született. A játékos iránt, teszi hozzá Karpov, a Fradi és a CSZKA Szófia is érdeklődik.

– Ha már Izrael, illetve Fradi és CSZKA Szófia – a helyi Sport5 szerint Gabi Kanikovszki nem edz a Makkabival, a Tel-Aviv a selejtezőkre mindenképpen megtartaná, mert nehezen tudná pótolni az ország jelen helyzetében, de a játékos még mindig külföldi lehetőségekben gondolkodik.