Női pólósaink bombaerős kerettel vágnak neki a következő szezonnak – Beatriz Ortiz, Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya is a Fradiban folytatja pályafutását.
Klubunk ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán jelentős erősítéseket jelentett be: „Az FTC-be igazolt Keszthelyi Rita, Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya és a világ jelenlegi legjobbja, Beatriz Ortiz!” A cél egyértelmű: a hazai bajnoki cím megvédése mellett a nemzetközi porondon is a legjobbak között szeretne lenni az FTC-Telekom, amely az új játékosokkal minden eddiginél erősebb kerettel vág neki a következő szezonnak.
„Az utolsó szezonban Spanyolországban sok nehézségünk volt, kicsit belefáradtam a légióskodásba, a Ferencvárossal pedig kölcsönösen segíthetjük egymást a céljaink eléréséhez, ami számomra továbbra is a BL-győzelem” – mondta a 34 éves Keszthelyi Rita, kétszeres VB-ezüstérmes, Európa-bajnok magyar klasszis. „Mindig is nagyra törő játékosnak tartottam magam” – fűzte hozzá Keszthelyi. Hozzájuk csatlakozik még a magyar válogatottal ugyancsak olimpiai bronzérmes Szilágyi Dorottya, aki Egerből érkezik a zöld-fehérekhez. „A saját céljaim és a Ferencvárosé hasonlóak, szeretnék még bajnoki címet, kupát, és legfőképpen BL-t nyerni, utóbbiban még nem volt részem” – fogalmazott Szilágyi. A Ferencváros női csapata az előző szezonban fennállása során először nyerte meg a bajnokságot, és nagy bravúrral bejutott a BL négyesdöntőjébe is, ahol végül negyedikként zárt. Matajsz Márk vezetőedző elmondta, mindhárom érkező extraklasszis, akik hatalmas erősítést jelentenek. Hozzátette, ha hasonlóképpen tudják folytatni velük is a munkát, akkor elérhetik a céljaikat.
Eligazol az FTC-ből az olasz center Valeria Palmieri. Két fiatal tehetségünk, Fekete Flóra és Felkai Sára kölcsönben folytatja a következő szezonban.




