A válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ fiatalszabályáról is elmondta véleményét.
Nemrégiben lett hivatalos, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot. Az ő esetében az őszi távolmaradása már kapcsolatban állt ezzel a döntéssel?
Igen, kapcsolódott hozzá. Péter tájékoztatott engem a szeptemberi mérkőzések után, akkor azt mondta, hogy személyes okok miatt azt szeretné, ha októberben és novemberben nem hívnánk meg. Elmagyarázta, hogy ha szükség lenne rá – például a világbajnoki selejtezőkön vagy más esetekben –, akkor a rendelkezésünkre fog állni, de végül a márciusi mérkőzések után úgy döntött, hogy végleg visszavonul a válogatottól. Természetesen nem örültem ennek, hiszen amikor egy játékos úgy dönt, hogy búcsút mond a válogatottnak, főleg, ha még szerepel a terveimben, az sosem jó érzés. Ugyanakkor elmondtam neki, hogy tiszteletben tartom a döntését. Őszintén szólva – bár senki sincs Péter szintjén –, hiszen ő az egyetlen kapusunk, aki már tíz éve folyamatosan topbajnokságban véd – mégis úgy gondolom, hogy ezen a poszton jól állunk a jövőre nézve. Ott van még Dibusz és Szappanos, akikre továbbra is maximálisan számíthatunk, Tóth Balázsra szintén, aki ráadásul fiatalabb, még csak 27 éves. És jönnek a még fiatalabbak: Hegyi Krisztián, Yaakobishvili Áron vagy Pécsi Ármin, szóval azt mondhatom, hogy a kapusposzt jövője nem tűnik problémásnak. Sokkal inkább aggódom a középcsatár pozíció miatt.A mostani keretbe mindössze egy klasszikus centert válogatott be: Varga Barnabást…
Valahányszor behívtam Szalai Ádámot, rengeteg kritika ért miatta, pedig már akkor tudtuk, hogy abban a pillanatban, amikor visszavonul, nagyon nehéz lesz őt pótolni. Valóban, azóta is nehéz, különösen azért, amit a csapatért tett – nemcsak a fontos góljai miatt, hanem mert rengeteget dolgozott védekezésben is, amikor az ellenfélnél volt a labda. Ez egy nagyon fontos szempont akkor, amikor olyan ellenfelek ellen kell játszanunk, mint Portugália, Németország, Hollandia vagy Svájc. Ha egy játékos – beleértve a csatárokat is – nem dolgozik keményen védekezésben, akkor simán kikaphatunk öt-hat góllal is. Ezért is olyan nehéz csatárt találnom a válogatottba. Varga Barnabás bizonyította, hogy vannak olyan képességei, amelyek nemzetközi szinten is jók – például a fejelése, vagy ahogyan megtartja a labdát és összjátékot alakít ki a társaival. Varga emellett a védekezésnél is kulcsfontosságú – ha megnézzük, hány labdát fejel ki a pontrúgásoknál, az rengeteget számít. Most épp nem a legjobb formájában van, de a képességei ettől függetlenül magas szintűek. Persze vannak más csatárok, akik most jó formában vannak, viszont amíg én vagyok a szövetségi kapitány, az én véleményem számít, és ha valakit nem hívok be, az azért van, mert úgy gondolom, hogy nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek a nemzetközi szinthez szükségesek. Amikor valakit behívunk a válogatottba, és valaki mást nem, az nem szimpátia kérdése. Az NB I-es meccseket minden héten megnézem élőben, aztán videón visszanézem azokat a mérkőzéseket, ahol a játékosaink külföldön játszanak. Az elmúlt hét évben több meccset néztem meg, mint az azelőtti életem során összesen. Idáig, ha meghívtam valakit, annak oka volt. Ha hét év után még mindig vannak emberek, akik megkérdőjelezik, hogy helyesen döntök-e ezekben a kérdésekben, akkor az két dolgot jelent: vagy biztosan nem ismernek engem, vagy nem értenek eléggé a focihoz. 2012 óta vagyok Magyarországon, most 2025-öt írunk, és további öt évre van szerződésem. Hány külföldi edző dolgozott ilyen hosszú ideig Magyarországon? Senki. Ez azért van, mert olyan jóképű vagyok? Nem hiszem (nevet). Vagy hogy különleges kapcsolataim lennének? Az sem. Ez annak köszönhető, hogy becsületesen és maximális erőbedobással végzem a munkám. Tisztességes vagyok minden játékossal és ügynökkel, soha nem hívtam be játékost csak azért, mert jó kapcsolatban vagyok az ügynökével. A legjobb tudásom szerint végzem a munkámat, persze lehet, hogy ez sem lesz elég, ha nem jönnek az eredmények – de minden tőlem telhetőt megteszek.Szintén közelmúltbeli hír, hogy az MLSZ új szabálya értelmében azok az NBI-es csapatok, amelyek a 2026/27-es idénytől egyszerre legalább öt magyar játékost – köztük egy U21-es magyar labdarúgót – szerepeltetnek a pályán, jelentős anyagi támogatásban részesülhetnek, akár 500 millió forint értékben is. Mi a véleménye erről a reformról?
Az, ha több magyar játékos szerepel rendszeresen az NB I-ben, nagyobb mozgásteret adhat számunkra a válogatásban. Ugyanakkor, ha ezen játékosok — különösen a fiatalok — biztosak lehetnek abban, hogy legalább öt-hat főnek rendszeresen játszania kell, akkor a mentalitásukat ismerve, nem biztos, hogy mindig megteszik a szükséges erőfeszítést azért, hogy valóban kiérdemeljék a helyüket a csapatban. Minden döntésnek van tehát jó oldala, de lehetnek árnyoldalai is. Úgy érzem azonban, eljött az idő, hogy kipróbáljunk egy ehhez hasonló megközelítést. A szövetség elnöke és az MLSZ vezetősége így döntött, bízunk benne, hogy ez hasznos lehet számunkra. Természetesen, ehhez az öltözőn belül és a játékosok között — különösen a magyarok között — versenyhelyzetre lesz szükség, ez az egyetlen helyes út. Azt gondolom, segítenünk kell a fiatalokat abban, hogy megtegyék ezt a szemléletváltást, a legnagyobb problémát ugyanis a mentalitásuk jelenti.A most befejeződött idényben is sok NBI-es mérkőzésre látogatott ki hétvégente. Hogyan értékeli a szezon alakulását, illetve a bajnoki címért folytatott versenyfutást?
Ha az eredményeket nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy az elmúlt hat-hét évben ez volt az első olyan bajnokság, ahol valóban a legvégéig éles volt a küzdelem. Különösen azért, mert a Ferencváros és a Puskás Akadémia között zajlott a versenyfutás, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a Puskás Akadémia kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és az eredményeket tekintve is következetesebb volt. Mindemellett a Ferencváros kicsit visszaesett, mind a játék színvonalában, mind az NBI-es eredményekben. Persze, Európában jól szerepeltek, messzire jutottak, és valószínűleg az, hogy hosszú ideig kellett helytállniuk egyszerre az európai kupákban és a bajnokságban, ez sok energiájukat felemésztette. Az FTC emiatt nem tudott mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani az NBI-ben, azonban mindezek izgalmasabbá is tették a szezont a szurkolók számára.A teljes interjú: Csakfoci





