Négy játékosunk kapott meghívót Marco Rossitól. A teljes névsor: MLSZ

Marco Rossi

Ezúttal úgy döntöttünk, olyan játékosokat is meghívunk, akik korábban voltak már kerettagok, de az utóbbi időben nem kaptak meghívót. Ennek egyik oka az, hogy két felkészülési mérkőzést játszunk, illetve az, hogy a meghívott labdarúgók jól teljesítettek klubjaikban az utóbbi időszakban. Ezen a két mérkőzésen és az edzéseken szeretnénk megnézni őket, de természetesen az ajtó senki előtt sincs bezárva, ezt mindig fontosnak tartom hangsúlyozni! Természetesen mindig csak olyanok kapnak meghívót, akiknek megfelelőek a képességeik, de a pillanatnyi formán, a pályán töltött időn és még több más tényezőn is múlik, hogy egy-egy adott összetartáson kikre számítunk. Ezúttal az egyetlen újonc Vitális Milán, aki – csapatához hasonlóan – nagyszerűen teljesített tavasszal, így érdekes lesz testközelből is látni, hogyan edz, dolgozik és játszik a válogatottban. Klasszikus középcsatárként ezúttal csak Varga Barnabás kapott meghívót, mert szeretnénk megnézni, hogy elég erősek vagyunk-e ahhoz, hogy hamis kilencessel játsszunk.

A két ellenfél különböző játékstílust képvisel. Svédország nagyon erős csapat, sok olyan játékossal, akik topbajnokságokból jönnek. Tudjuk, hogy mennyire jók, általában három védővel játszanak, nagyon nehéz lesz ellenük, mert egy az egy ellen játszanak a teljes pályán. Azerbajdzsán egy más típusú csapat, bár nem annyira erős, mint a svédek, hazai pályán viszont jól teljesít. Természetesen a célunk a győzelem, ahogy a svédek ellen is, bár ellenük az esélyek azért nem mellettünk szólnak.

Az ősszel kezdődő ciklusban a VB-selejtezők jelentik az első nagy feladatot, majd utána a Nemzetek Ligája küzdelmei, ahol szeretnénk kiharcolni, hogy újra az A ligában szerepelhessünk, illetve a 2028-as Európa-bajnokság selejtezői következnek majd. Mindezen feladatoknak a már bevált szakmai stábbal vágunk neki, amely kiegészül a fiammal, Simonéval, akinek edzői UEFA B licence és meccselemzői végzettsége is van. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy irányába még a többi stábtag felé támasztottaknál is nagyobbak az elvárásaim, de azt gondolom, hogy hozzá fog tudni tenni a stáb munkájához.