A Fehérvár játékosa szerint nem befolyásolja a meccset a szerdai kupadöntő – Kristian Sekularac elmondta, hogy mindent megtesznek majd a bennmaradás érdekében.
Vasárnap este az újabb bajnoki címéért küzdő FTC otthonába látogatunk. Milyen találkozóra számítasz ellenük?
Rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk, nemcsak azért, mert az FTC a bajnoki címért harcol, hanem azért is, mert a liga legerősebb keretével rendelkezik a fővárosi együttes. Éppen ezért nekünk nem lesz elég a maximumot nyújtanunk, hanem 200%-os teljesítmény kell mindenkitől, aki pályára lép nálunk. Tudjuk, hogy mennyire nehéz a helyzetünk, de úgy érzem, az egész csapat nagyon motivált.A Ferencváros szerda este Magyar Kupa döntőt játszott. Szerinted ebből tudunk előnyt kovácsolni, hogy valamivel fáradtabbak lesznek a ferencvárosi játékosok?
Nem hiszem, hogy a kupadöntő befolyásolja a vasárnapi bajnokinkat, hiszen ahogy mondtam, a Ferencváros rendelkezik a legerősebb kerettel az NBI-ben, ráadásul nemcsak erős a keretük, hanem bő is. Nem is szabad arra készülnünk, hogy fáradtabb lesz majd az ellenfelünk. Csakis magunkkal kell foglalkoznunk és követnünk kell azt a tervet, amit a szakmai stáb meghatároz nekünk. Mindent megteszünk azért, hogy pontot, pontokat szerezzünk vasárnap.Számodra nem ismeretlen a jelenlegi helyzet, hiszen két éve már átéltél itt a Vidiben hasonló szituációt, amikor az utolsó fordulóban dőlt el a bennmaradásunk. A sorsunk a saját kezünkben van, ha nyerünk az utolsó fordulóban, akkor függetlenül minden más eredménytől, jövőre is az NBI-ben fogunk szerepelni. Milyen most a hangulat az öltözőben?
Így van, a helyzet valóban nagyon hasonlít a két évvel ezelőtti szituációhoz. Rendkívül fontos, hogy a sorsunk a saját kezünkben van, nem kell a többi eredményre figyelnünk. A következő másfél hét meghatározó időszak lesz. Meg kell mutatnunk a pályán, hogy mire is vagyunk képesek. Úgy érzem, sokkal jobb csapat vagyunk annál, mint amilyen helyet a tabellán elfoglalunk, de erről nem elég beszélnünk, ezt a pályán kell bebizonyítanunk. Az biztos, hogy hazai pályán, saját szurkolóink előtt az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk azért, hogy megőrizzük az élvonalbeli tagságunkat.forrás: fehervarfc.hu
Kristian Sekularac
A vasárnapi meccs jó teszt lesz nekünk. Nem alakultak jól az eredményeink az elmúlt időszakban, de az edzéseken nagyon keményen készülünk, és próbáljuk minél jobban magunkévá tenni a vezetőedző elképzeléseit. Kulcsfontosságú mérkőzés lesz, remélhetőleg minél jobb eredménnyel tudjuk zárni. Nem hiszem, hogy döntő tényező lenne, de tény, hogy az FTC a hét közben százhúsz percet játszott a kupában, emiatt a játékosai talán kicsit fáradtabbak lesznek. Természetesen mind érezzük a nyomást, ekkora klubnál, ilyen helyzetben ez normális, de ezt elfogadtuk és mindent megteszünk a bennmaradás érdekében.
forrás: fehervarfc.hu / nso.hu









