Az újabb fejesgólt jegyző hátvédünk értékelt a győztes örökrangadó után.

Tudatosan készültünk a pontrúgásokra, hisz az MTK kezdőjében ezúttal nem volt sok magas játékos és a szerdai meccsen is felfigyeltünk bizonyos hiányosságaikra. Ezt próbáltuk kihasználni, szerencsére sikerült. Az első félidőben minden ült, nagyon jól mentünk bele a mérkőzésbe. Így is kell mindig. A második félidei teljesítmény érthetetlen, az elsőnek az ellentéte, így nem szabad belemenni egy félidőbe. Bármi is addig az eredmény, 1-, 2-, 3-, 4-0, úgy kell kimenni, hogy folytatjuk ahogy kimentünk és még rúgni a gólokat. Épp úgy, mint a Nyíregyháza ellen tettük. Nehéz még a Puskás Akadémiára fókuszálni, még az MTK elleni meccs van a fejemben, hogy miben kell javulnunk majd. De nyilván, hazai pályán nem lehet más cél, mint a három pont. És azzal, ha matematikailag még nem is leszünk bajnokok, de nagy lépést teszünk afelé. Nagyon keményen kell dolgoznunk a héten, hogy meg tudjuk tenni ezt a lépést.

Szalai Gábor

(Fradi Zóna)

@fradimedia

MTK elleni győzelem, Szalai Gábor-gól és egy felejthetetlen pillanat a pályán! Gábor a lefújás után keresztfiával ünnepelt, akinek ez volt élete első Fradi-meccse – rögtön egy győzelemmel és egy keresztapa-góllal emlékezetessé téve ezt az élményt💚🤍 #fy #cute #footballtiktok #soccer #football #player #goal #goals #kid #fan #family #nekedbelegyen #ferencvaros #fradi #család #foci #mtk #foryoupage #tiktok #celebration

♬ Never Let Me Go – SPOTIFY®