Hokisaink támadóját kérdezték a válogatottnál eltöltött napokról.
Mattyasovszky Gergely
A stáb és a játékosok nagy részével is dolgoztam, illetve játszottam már együtt, úgyhogy a közeg nem volt idegen már az elején sem, de azok az emberek is befogadóak és nyitottak voltak felém, akiket most ismertem meg. Mind a három meccsen nagyon magas színvonalú ellenféllel találkoztunk, ahol az összes játékos magasabban jegyzett ligákból jött, mint az Erste Liga, így kellett pár csere, amíg felvettem a tempót. Úgy érzem, hogy sikerült nekem is szintet lépnem és jól teljesítenem ezeken a meccseken. Ahogy egy korábbi interjúban mondtam, a miskolci meccseket vártam a legjobban. Sajnos ez most így alakult, hogy ott már nem lépek pályára, de annak is örülök, hogy ezen a három meccsen bizonyíthattam, és abszolút úgy érezem, hogy kihoztam magamból a maximumot. Ezt az edzői stáb is megerősítette, amikor elköszöntünk. A gól még várat magára, de biztos vagyok benne, hogy ha a jövőben kapok lehetőséget a nemzeti csapatba, akkor az is meg fog érkezni, és remélem, hogy az elkövetkezendő években sokszor tudom még képviselni hazám válogatottját.




