Korábbi hátvédünk Nyíregyházáról való távozása után gyorsan kapott egy új kispadot.
Távozik a Fehérvár FC-től Pető Tamás vezetőedző, valamint két asszisztensedzője, Polonkai Attila és Gunther Zsolt – a három szakemberrel a mai napon, közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk.
Tímár Krisztián a Vidi új vezetőedzője! A 45 esztendős, klubunknál korábban játékosként és edzőként is dolgozó szakember NB I-es vezetőedzői tapasztalattal a háta mögött tér vissza Fehérvárra. Tímár Krisztián és a Fehérvár FC megállapodásának értelmében keddtől a 45 éves szakember irányítja első csapatunkat.
„Ez – Fehérváron élőként – egy olyan felkérés volt a Viditől, úgy, hogy Szalai Tamás kollégámmal mindketten játszottunk és edzőként is dolgoztunk már itt, amire nem lehetett nemet mondani. A tudásunk legjavát adva akarjuk kiharcolni a bennmaradást, mindenkinek 100%-ot adva, csapatként, egységesen küzdve kell ezért mindent megtenni. Nagyon fontos, hogy a fejek pozitívak maradjanak, higgyenek a játékosok az elvégzett munkában. Bízom benne, hogy ezután is olyan elánnal fognak dolgozni, aminek köszönhetően győzelmeket tudunk aratni. Most a legfontosabb, hogy megismerjem a játékosokat, az edzések mellett egyéni beszélgetéseim is lesznek velük, szeretném mindenkinek a személyiségét minél jobban megismerni és megtalálni a legjobb összeállítást a hétvégére. Van egy játékfilozófiánk, elképzelésünk, a lehető legjobban fel fogunk készülni az MTK-ból, és meccsről meccsre haladva ki kell harcolnunk a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Nehéz a sorsolás, de bízom a csapatban és a saját munkánkban is, hogy tudunk új impulzust adni. Mindenkitől 100%-ra van szükség a bennmaradáshoz” – nyilatkozta új vezetőedzőnk.








