A megfiatalított utazókeretbe hat játékosunk került be. Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ákos, Varga Vince, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor utazhat Podgoricába.
Nagy Ákos, a Ferencváros 20 éves, balkezes klasszisjelöltje nagy lehetőségnek érzi a podgoricai VK-szuperdöntőt. „Abszolút így gondolom, a két balkezes világklasszisunk, Vámos Marci és Zalánki Gergő most nem játszik, így Burián Gergővel mi ketten töltjük be ezt a posztot a jobb szélen. Most kell megmutatnom, hogy igenis itt a helyem a válogatottban, hiszen akkor is meg akarom majd mutatni a tudásom, amikor Gergőék visszatérnek a válogatottba.” Nagy Ákos két éve, 2023 nyarán egy horvátországi mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Tavaly januárban, Zágrábban nem játszott az EB-n, de utána már kapott meghívott Varga Zsolttól, az olimpián viszont, ahol negyedik lett a válogatott, nem lehetett ott. Most azonban kimondottan jók az esélyei arra, hogy ott legyen Podgoricában, tekintve, hogy Burián Gergővel ketten balkezesek a keretben. Nagy Ákos várgesztesi, de a szomszédos Tatabányán kezdett vízilabdázni a szülei unszolására, a „csodálatos” Gyémánt Fürdőben, ahol pár évvel később Jackl Vivien is bontogatta a szárnyait, mielőtt a Honvédba igazolt volna. Kővári Zoltán volt Nagy Ákos edzője Tatabányán, a pólós 2017-ben jött fel a KSI-be. Székely Bulcsú, Tóth Imre, Keszthelyi Tibor, Horváth János és Dániel voltak az edzői, megítélése és elmondása alapján mindannyiuktól rengeteget tanult. Ugyanabban a medencében, ahol most a válogatott az edzését tartotta. A Fradi már akkor kipécézte magának Nagy Ákost, amikor még csak elsőéves ifista volt a KSI-ben, és el is ígérkezett a Népligetbe a 17 éves fiatalember egy úgynevezett nulladik éves szerződéssel. Utánpótlás korosztályban U15-ös EB-arany, U17-es EB-bronz, U18-as VB-arany, U19-es EB-bronz és U20-es VB-arany – ez Nagy Ákos irigylésre méltó kollekciója a korosztályos viadalokon. „Két éve Zsolt bá berakott a Fradi felnőttbe, akkor még ő volt az edző, és a bizalom Süni bá’ mellett is töretlen maradt. Utóbbi nagy újító, olyan edzéseket tart, hogy mindenki kiköpi a tüdejét. Rengeteget fejlődtem nála, mentalitásban, fizikumban, játékban – mindenben” – mondta Nagy Ákos. Adja magát a kérdés, hogy egy ilyen All-star-csapatban, mint amilyen a tizenegy magyar és megannyi külföldi válogatott játékost felvonultató FTC-Telekom, mennyi lehetőséget kap egy fiatal. „Elegendőt. Pluszmotiváció, hogy olyan balkezes játszik előttem, mint Vámos Marci és Dusan Mandics, utóbbi konkrétan a világ legjobb pólósa, 2024-ben övé lett ez a cím. Tőlük aztán tényleg lehet tanulni, Marci például, akivel nincsenek nyelvi problémáim, mindent megoszt velem, szakmailag és emberileg egyaránt. No és Dusan! Hát ő egy bivalyerős emberhegy, két méter és száz kilogramm fölött, fantasztikus technikai tudással és hiánytalan repertoárral megáldva, tele van színes ceruzával a tolltartója! Brutális! Háromszoros olimpiai bajnok. Mi az, amit ő nagyon tud? Visszakérdeznék: mi az, amit nem…” Nagy Ákos bújja a könyveket, most éppen Van Gogh életrajzát olvassa- „Félbehagytam, mert antikváriumban vettem a könyvet, és kissé elmosódottak a betűk, ezért átnyergeltem Frank Herbert regényére, a Dűnére.”
Jansik Szilárd
Három edzésen veszek részt, utána itthon készülök tovább, mert megfiatalított csapat vesz részt a tornán. Nagyon ügyesek a srácok, rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban, ugyanakkor szükségük van a nemzetközi mérkőzésekre, hogy tapasztalatot szerezzenek – Podgoricában lesz rá lehetőségük.
Manhecz Krisztián
Hiába a megfiatalított keret, a magyar vízilabdában mindig legalább a döntőt kell célként kitűzni. De a legfontosabb a fejlődés lesz, ugyanakkor ez nem zárja ki az eredményességet és a jó teljesítményt.
Varga Zsolt
Most még inkább a fiatalok kerülnek reflektorfénybe, a rutinosabb játékosok tudását, képességeit jól ismerem, a fiatalabb fák viszont csak úgy tudnak gyökeret verni és fejlődni, ha több fényhez jutnak. Ne értse félre senki, nem vágjuk ki az idősebbeket, csak kicsit odébb visszük, hogy lássuk, mekkora fejlődésre képesek a fiatalok – egy Világkupa-döntő három mérkőzése kellően éles játékhelyzetek terepe, ahol mindez kiderülhet. Manó 28 éves, Szili két nap múlva 31 lesz, egy kicsit fiatalítottunk ezen a felelősségteljes poszton. Csapatkapitánynak lenni komoly felelősség, ez kicsit fel is őröli, le is köti az embert, most már legalább Jansiknak több lehetősége lesz magával a játékkal foglalkozni. Az új olimpiai ciklus kezdetén változtatásra van szükség a lendülethez. Az új út megnyitásához pedig új szerepek kellenek. De ennek a váltásnak nincs akkora jelentősége, a válogatottban továbbra is több olyan karakter van, akikre hallgatnak a társak, Jansik szerepe pedig továbbra is fontos marad.





