Kezdődik az Eger elleni bajnoki elődöntő, női pólósaink már ma lezárnák a párharcot – a meccs előtt Vályi Vanda és Matajsz Márk nyilatkozott, a Catania elleni siker is szóba került.

Női vízilabda, OBI, rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés
Népliget, 19.00: Ferencváros – Egri VK
Jegy: 2500 Ft
TV: FradiMédia
Fogadási események: TippmixPRO

Az egyik fél 7. megszerzett pontjáig tartó párharc állása: 6-0 az FTC javára.

Matajsz Márk a FradiMédiának:

Vályi Vanda

Nagyon magas szintű mérkőzés volt, a Catania pedig nagyszerű csapat. A csapat jól vette ezt az akadályt is. Pluszmotivációt, lendületet is adhat. Ha úgy összezárunk védekezésben a folytatásban, ahogy ezeken a meccseken, akkor a határ a csillagos ég! Eggyel magasabb szint lesz az a BL-elődöntő. Ősszel már találkozott egymással a két csapat, biztos vagyok benne, hogy az arról készült videó felvételt is meg fogjuk nézni, illetve a St. Andreu mérkőzését a Sabadell ellen. Minél jobban fel szeretnénk készülni, és ezt a védekezést tovább vinni. Nagyon fontos lesz a csapat együttműködése a St. Andreu ellen is.

Matajsz Márk

Voltak azért jó bajnokaink, például az UVSE elleni 9-5-s győzelmünk, vagy amikor az Újvárost is öt gólon tartottuk. De azért ez a Catania stabil, rutinos BL-résztvevő csapat. Ha ez nem dob fel minket, akkor semmi. Ebből a sikerből muszáj lesz táplálkozni, ehhez vissza lehet majd nyúlni, ha kritikusabb ponthoz érünk. Szerdán már jön az Eger elleni elődöntő, szintén egy nagyon jó csapattal fogunk játszani. Biztos sokat kivett a lányokból ez a mérkőzés, vannak kisebb-nagyobb sérültjeink is. De ezzel nem foglalkozunk, megyünk tovább, és megpróbálunk már szerdán bejutni a bajnoki döntőbe. Szerencsére van három hetünk a BL Final Fourig, a válogatott szünet előzi még meg a négyes döntőt. Próbálunk majd felkészülni teljes mértékben a St. Andreura is, ahogy idáig mindig mindenkiből. Van a spanyol csapatról videónk, játszottunk vele a selejtezőben Athénban, akkor sikerült legyőzni. Úgy gondolom, hogy ilyen teljesítmény után nekünk senkitől nem szabad tartanunk, féljenek mások tőlünk!

Bővebben: EuroSport