Labdarúgóink korábbi vezetőedzőjével 75. születésnapja alkalmából beszélgettek, szóba került a Fradi is.

– A faluban hallottunk dédmamájának tett, feledésbe merült gyermekkori ígéretéről: nem lett sem mozdonyvezető, sem repülőpilóta.
– Nagyapaként látom, mit jelent egy gyermeknek a nagyszülőtől vagy dédszülőtől kapott figyelem. Meghatározó ez a korszak, nem véletlenül raktuk ki Nyilasi Tibivel Jean-Jacques Rousseau gondolatát közös MLSZ-irodánk falára: „A természet akarata az, hogy a gyermekek gyermekek lehessenek, mielőtt felnőtté válnak. Ha megpróbáljuk megbolygatni ezt a természetes rendet, akkor idő előtt felnőttek lesznek, de hiányozni fog belőlük az erő és a szilárdság.”

– Klubedzői pályája legnagyobb sikerét a Vasassal elnyert 1998-as bajnoki bronzérem jelenti. Egy korabeli kezdő tizenegy: Végh, Mónos, Juhár, Geress, Szilveszter, Galaschek, Váczi, Aranyos, Kuntics, Hámori, Pál.
– Jó csapat, de hozzá kell tennem, hogy engem pályafutásom során sok esetben tűzoltásra kértek fel. Ha baj volt, hívtak, és elmondhatom, hogy az eredmények alapján majdnem mindenhol sikerült is előbbre lépnünk. Így volt Zalaegerszegen, Siófokon, a Vasasnál vagy később a Fradinál és a Paksnál.

– A ferencvárosi ügy ennél bonyolultabb azért: hiába végzett a csapat a 2005–2006-os idényben a hatodik helyen, visszasorolták a másodosztályba. Miként élte meg azt az időszakot?
– Tudtam, hogy a Fradi más kávéház. Mielőtt elfogadtam az ottani ajánlatot, kikértem a három nagy öreg, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos véleményét, és a biztatásukra mertem belevágni. A csapatot a 12. helyen vettem át, küzdelmes idők voltak, a másodosztályt nehéz volt megemészteni. Nyolc hónapig nem kaptunk fizetést, előfordult, hogy Peller Józsi galambász barátunk segítette ki a játékosokat.

A teljes interjú: NSO