Labdarúgóink korábbi középpályása adott nagyinterjút az M4 Sportnak.
Isztambulból a Ferencvároshoz vezetett az útja – a DVSC nem is kereste akkor – és Gera Zoltánt kellett pótolnia az Üllői úton. „Nagyon szerettem a Fradiban játszani. Jó közösség volt, hirtelen berobbantam oda, fiatal voltam. Az első év az még rendben volt, de aztán jöttek az anyagi gondok és ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére is. Sokszor volt, hogy hosszú beszélgetések után mentünk ki, mert nem teljesítette felénk a vezetőség az ígéretét. Az idősebbeknek ez nehezebb volt, mert mi fiatalok élveztük azt is, hogy ott lehetünk.” Ebben az időszakban a Ferencváros bejutott az UEFA-kupa (az Európa Liga elődje) csoportkörébe, ahol többek közt a holland Feyenoorddal is találkozott. A rotterdamiak kapuját Babos Gábor védte, így neki rúgta Tőzsér Dániel élet egyik legnagyobb gólját: „Tudom, hogy sokan azonosítanak azzal a találattal, ami valóban különleges volt és látom, hogy még most is sokszor előkerült, főleg az évfordulókon, akkor szoktam megállapítani, hogy öregszenek ezek a gólok.” Tőzsér a Ferencváros kizárásakor, de nem amiatt szerződött más klubba. Kereste őt akkor a spanyol Deportivo La Coruna, de végül a görög AEK Athént választotta, azt jobb lépcsőfoknak tekintette. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy ekkor már Filipovics Vladan volt a menedzsere: „Inkább a barátomnak tartom és nagy hatása volt a pályafutásomra, nagyra tartom őt, hálás vagyok neki, szép karriert hoztunk össze közösen.”
Szakmai igazgatóként több nehéz döntést is meg kellett hoznia. Az első talán az volt, amikor Kondás Elemér helyére Huszti Szabolcsot nevezte ki vezetőedzőnek. Emiatt később sok támadást kapott, még akkor is, ha a volt játékostársa irányításával jött össze a feljutás. „Nem volt egyszerű az biztos, hiszen vezettük a bajnokságot, de lejtmenetbe került a csapat a hajrá kezdete előtt. Mindenki tudja a tutit, a felelősség és a döntés viszont az enyém volt. Kondás Elemér egy nehéz időszakban jól dolgozott, de valahogy nem volt jó a viszony a szurkolókkal. Lépni kellett a végső cél érdekében. Nem akartunk belekerülni a szokásos edzőkeringőbe, hanem egy fiatal feltörekvő szakemberrel sikert elérni. Sokszor megkapjuk Szabolccsal, hogy mi jó barátok vagyunk. A kapcsolatunk annyi volt, hogy együtt játszottunk a Fradiban két évet és ha összefutottunk, akkor jól elbeszélgetünk. Erős túlzás, hogy az egyik legjobb barátom lett volna. Kedvelem, tisztelem, becsülöm és jó edzőnek tartom. Így utólag lehet azon gondolkodni, hogy ez túl korai volt neki, vagy túl nagy lépés, vagy a keret nem állt készen, vagy pedagógiailag kellett volna fejlődni. A kitűzött célt elérte.” Tőzsér Dániel ezzel kapcsolatban elmondta még, hogy nem volt egészéges az a közeg, amelyben Huszti dolgozott, de mindent megtett a sikerekért a fiatal szakember. Az egykori szakmai igazgató összességében sikeresnek ítélte az időszakot.
Ennek a két évnek az egyik csúcspontja azonban nem egy meccs volt, hanem az a nap, amikor Dzsudzsák Balázs ismét a Debrecen játékosa lett. „Elég rögös út volt. Nehéz helyzetben volt, nem tudtunk megegyezni az elején, aztán végül sikerült, mert belátta, hogy neki ez a legjobb döntés. Nagy szenzáció volt, mindenki örült neki.” A válogatottsági rekorder megszerzésével kapcsolatban Tőzsér elárulta, hogy ekkor sem ő volt a legnépszerűbb, hiszen őt Debrecenben mindig is a „fradista gyerekként” tartották számon. „Debrecenben és a Ferencvárosban is futballoztam. Furcsállom, hogy így látják a szurkolók, de elfogadom a véleményüket. Én már 1995-ben, a BL-szereplés idején szerettem meg a Fradit. Aztán Szarvasról elköltöztünk Debrecenbe, amikor nagyon jó volt a csapat, nagyon szerettem a klubot, a közeget, a várost és a stadiont is. Aztán elmentem külföldre, mert nem tudtunk megegyezni az akkori tulajdonossal. Ezzel kapcsolatban is eszembe jut egy városi legenda: akkor azt terjesztették, hogy nagyobb fizetést kértem, mint a klub legendája, Sándor Tamás. Ebből egy szó sem igaz, csak az, hogy ő volt a legenda. Szerettem volna a havi 20-30 ezer forint helyett többet. Szerettem volna egy profi szerződést, amiben az benne van, hogy ha külföldről jó ajánlatot kap értem a klub, ami nekem is megfelel, akkor engedjenek el. Addig el sem jutottunk, hogy a pénzről beszéljünk. Kaptam egy kis büntetést és kilenc hónapig voltam az utánpótlásban.”
Bővebben: M4 Sport




