Mező Gábor szerint „Kocka” története a legszomorúbb az Aranycsapatból.
Szusza Ferenc sorsa is érdekes. A legendás magyar csatár, tagja volt annak a keretnek, amely 1952 májusában két meccset játszott a Szovjetunió ellen Moszkvában. A második találkozó utáni este a futballisták Szusza – és Bozsik József – szobájában gyűltek össze és az eszmecsere közben egy pezsgősüveg repült az ablakon át a szomszédos Vöröstérre. Vizsgálat lett az ügyből. „Szusza Ferenc mesélt erről később. Óriási botrány volt, hiszen majdnem eltaláltak egy katonatisztet. Végül Szusza magára vállalta ezt a lépést és mindenki arról beszélt, hogy később emiatt nem játszhatott a válogatottban. Ő azonban elegánsan azt nyilatkozta, hogy szerinte Hidegkuti sokkal jobb labdarúgó volt. Az ő posztriválisa az Újpestben Deák Ferenc volt, akinek szintén volt egy érdekes fordulat a pályafutásában. Korábban a Ferencváros hihetetlenül gólerős játékosa volt. A fradisták sokáig árulónak tartották, mert átigazolt Újpestre. Ennek egyik oka az volt, hogy a hatalom szét akarta szedni az akkor zseniális a Ferencvárost. Deák Ferenc Siófokon énekelte a Fradi-indulót és ez nem tetszett két ÁVH-s növendéknek és szóváltás után, az elég jó erőben lévő focista szépen lerendezte a két kötekedőt. Hatalmas botrány lett belőle. A választás a következő volt: börtön vagy Újpest. A klubhűség fontos, de érthető volt Deák döntése.”
Az ötvenes években több futballistát is kényszerítettek másik klubba, ráadásul olyan egyesületekhez, amelyeknek elvették a nevét és a lelkét. A Ferencvárosból többen kötöttek ki például a Honvédban. „Van ezzel kapcsolatban egy anekdota: vezetett Honvéd, Kocsis Sándor is már több gólt lőtt, de a legendás csatár sírt az öltözőben. Kérdezték a többiek, hogy miért. A válasza az volt, hogy azért, mert három gólt lőtt a Fradikának.” Kocsis Sándor Barcelonában halt meg, de a tragikus események körülményei a mai napig ismeretlenek. Sokan beszélnek arról, hogy öngyilkos lett az egykori legenda – Mező Gábor szerint, erre van a legnagyobb esély –, azt is mondják hogy kiesett az ablakon. „Az ő története a legszomorúbb az Aranycsapatból. Már a Fraditól való elhurcolását is ő élte meg a legnehezebben. Ráadásul ő volt az, aki Puskás árnyékában élt. Lehetett volna ő is a legnagyobb csillag, ám Spanyolországban sem ért el olyan karriert, mint Kubala vagy Puskás. Ő úgy érezte, hogy folyamatosan figyelik.”
A rendszernek volt egy sajátossága: akinek nem tetszettek a körülmények, azokat bolondnak titulálták. Czibor Zoltán beceneve is bolond volt. „Nagyon nem volt bolond, ő az Aranycsapat legérdekesebb figurája. Színházba, moziba járt. Sokat olvasott, kifejezetten kulturált ember volt. Külön tragédia, hogy bebizonyosodott róla az ügynök múltja. Nem tudjuk, hogy szervezték be, de az nyilvánvaló, hogy nem jókedvében, hanem zsarolás után. Volt a híres EMKE-botránya, amikor egy barátjának és neki beszóltak, de aztán rendet tettek. Benne biztos, hogy erős fájdalom volt, sok oka lehet ennek. Ha 2010 után éltek volna ezek az emberek, akkor sokkal jobban a tenyerén hordozta volna őket az ország.”
A labdarúgás és a besúgók ügye legutóbb akkor volt terítéken, amikor 2004-ben Novák Dezső, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője a nyilvánosság előtt elismerte, hogy jelentett egykori csapattársairól. Drámai történet volt ez is, hiszen kiderült, őt is megzsarolták. „Annak idején én is úgy kezeltem ezt, hogy ő a bűnös, Varga Zoltán, Albert Flórián és a többiek pedig az áldozatok. Ma már úgy fogalmaznék, hogy Novák bűnös és áldozat is egyben. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy van egy Európa-klasszis játékos, akit egy óracsempészési ügy után elkapták. Pont előtte nem sokkal letöltendő börtönre ítéltek egy operaénekest, így komoly veszélyben volt a futballista. Nováknak választania kellett, az egyik oldalon a börtön, a másik oldalon pedig az, hogy aláír és besúgó lesz. Miért kellett Novák? Lehet tudni, hogy korábban volt a Fradi öltözőben ügynök, de lebukott. Az is nyilvános, hogy Mátrai Sándor elment a klubtól és a játékosok odaraktak egy papírt az öltözőben a helyére, amire azt írták, hogy itt van a tégla. És később jelentett Novák Dezső. Varga Zoltán azt hitte, hogy Albert jelentett róla. Varga később bocsánatot is kért.”
Mező Gábor elmondta azt is, hogy Albert Flóriánt sem kímélte a rendszer: „Folyamatosan lejáratták a futballistákat. Ötvenhat után ez teljesen tudatos volt, mert Kádár János tartott a fiataloktól, a csoportosulásoktól, vagyis a szurkolóktól. Kádár el is mondta, hogy nem baj, ha nem lesz világverő a válogatott. Érdemes megnézni, hogy azt írták a focistákról, hogy ócskák, semmit sem érnek. A futball lerohasztása, a bundák, a magyar stílus kiszorítása felülről jött, a rezsim miatt lett ilyen a magyar foci.”





