„Petya bá” szakértette meg az NBI-et.

A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter egy valamit biztosan kizár: nem csatlakozik további trónkövetelő a dobogós helyeken található Puskás Akadémia – FTC – Paks trióhoz. Közülük kerül ki a győztes. – A Paks erősen felszálló ágban van, a 2025-ös bajnoki évben veretlen, három győzelme mellé két döntetlent listáz – nyilatkozta Bozsik a Metropolnak. – Nemcsak közönségszórakoztató, de eredményes a produkciója, amivel szépen halad előre. Hátsó alakzata szervezett, ugyanakkor az egyetlen olyan magyar együttes, amelyik bármilyen felállt védelmet képes feltörni. Az ellenfél 16-osán belülre úgy játssza be a labdákat, hogy azokból rendre gólveszély kerekedik.

A népszerű tévés szakértő nem árulta el, mekkora esélyt lát Böde Dánielék bajnoki címére, az viszont biztos, hogy a Paks mindkét nagy riválisát, a Fradit és a Puskás Akadémiát egyaránt otthon fogadja. Bozsik szerint a riválisok megtalálták a Fradi gyenge pontját. – A Ferencváros formája változékony, ezzel együtt is megvédheti első helyét, tudniillik hosszú a kispadja, azaz minőségi csereállománnyal bír. Feltűnő viszont, hogy bármekkora mezőnyfölényre tesz szert, felállt védelemmel szemben nehezen fejezi be az akcióit. Éppen ezért valamennyi riválisa ezt a fegyvert veti be ellene – vélekedett Bozsik Péter.

Elvileg a pillanatnyi éllovas Puskás Akadémia is megszerezheti története első bajnoki címét. – Csakhogy túl sok apró pontot hullajtott el, és azokat – főként az úgymond „kiscsapatok” ellen – már nem tudja visszaszerezni, még akkor sem, ha a Paks és az FTC elleni két meccsét hat ponttal zárja – tért rá az exkapitány a felcsútiakra, akik a 12. és 22. forduló között többször botlottak, az Újpesttel 1-1-re zártak, míg a ZTE-től, az újonc Győrtől, a Fehérvártól és a Diósgyőrtől is kikaptak. – Ezek az elvesztegetett pontok túl sokba kerülhetnek a végelszámolásnál – tette hozzá Bozsik Péter.