Hamarosan kezdődik a fedettpályás atlétika EB – clubunk futóját, Molnár Attilát kérdezték, aki esélyesként indul.

– Csaknem egy hónapja nem állt rajthoz négyszáz méteren, de ha jól sejtjük, azért nem felejtett el négyszázon futni. Mi történt a lyoni versenye óta eltelt időszakban?
– Nyugodtan tudtam készülni az Európa-bajnokságra, ugyan a múlt héten még kicsit tompább voltam, jók leszünk, jó formában érzem magam. Jót tett az is, hogy az országos bajnokságon csak kétszázon indultam.

– Elégedett volt a sebességével a nyíregyházi kétszáz méteres futása alkalmával?
– A célom az volt, hogy erős, de közel azonos tempót fussak, mint amire négyszázon az első körben is szükségem van. Nagyon jó visszacsatolás volt, hogy el tudtam úgy kezdeni, mint ahogy terveztük.

– Tegyük fel, hogy március nyolcadikán nem elsőként vág be a második kanyar után. Mi a terve erre az esetre?
– Úgy gondolom, ha valaki nálam is gyorsabban, százötven-kétszázzal előttem vág be, nem fogja bírni. Ha lenne olyan, aki erre képes, már a korábbi téli versenyeken is futott volna negyvenöt másodpercnél jobbat, de ilyet eddig senki sem tudott az európai mezőnyben. Ha valaki öngyilkos módon kezd, nem gond, mert a második körben előbb-utóbb utolérem, és kikerülöm.

– Mekkora csalódásként éli meg, hogy a magyar váltó végül lemaradt az EB-ről?
– Ha valaki fél másodperccel lett volna jobb nálunk, azt könnyebben megemészteném, de így, hogy a csehek csak két századdal lopták el tőlünk a hatodik helyet, eléggé böki a csőröm. Mivel mindenkinek a legjobb eredményét adják össze a ranglistához, ez emberenként fél századmásodpercet jelent.

NSO

Akinél viszont már az idei verseny is hozhat dobogós, vagy akár ennél is vadabb álmokat, az Molnár Attila. A számok jól mutatják a dolgokat atlétikában, nem hazudnak. Molnár Attila 45.08-at futott a szezonban, ez 3 ezredre van az abszolút európai csúcstól, a második legjobb idő a spanyol Inaki Canalé az évben 45.74-gyel. Ez amellett, hogy egy nagyon jó hír, óriási teher is lehet Molnár számára, aki most először megy úgy világversenyre, hogy nagy esélyes.

Nyilván ő is tudja, ahogy az edzője, de a teljes magyar csapat és az atlétikai szövetség is. Ez egy olyan szituáció, amit meg kell szokni. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a madridi versenyt kihagyta a fedettpályás sorozat végén, próbál inkább erre az emberes feladatra koncentrálni, merthogy hirtelen úgy alakult, hogy a magyar atlétikában az ő kezébe került az esernyő, hogy tartsa a sportág felett” – vélekedett legnagyobb éremesélyesünkkel kapcsolatban Vásárhelyi Tamás, az M4 Sport kommentátora, aki szerint nem szerencsés még nekünk is rárakni a terhet azzal, hogy egyértelmű aranyat várunk, főleg úgy, hogy Molnár is amolyan „áldozata” a szerencsétlen helyzetnek, hogy két héten belül rendeznek EB-t és VB-t is, hisz ő mindkettőn futhat.

Számok alapján nyerhet, én inkább azt mondom, hogy már egy éremnek is nagyon örülhetünk, arra viszont abszolút jó esélyei vannak. Tapasztalata talán döntős futásokban annyira még nincs, de az ereje meg a formája bizakodásra ad okot. Nagyon extra időt talán tőle sem várhatunk itt, mert ő az nálunk, akinek ott lesz ez az EB és VB okozta kettős feladat, hiszen ő a világbajnokság szintjét is megfutotta, így neki Kínában is lesz majd megmérettetése. Érdekes lesz látni, hogyan gondolkoztak, az EB-re tesz fel mindent vagy inkább a későbbi versenyre időzítettek csúcsformát. Talán az első annyiból lenne szerencsésebb, hogy ez az EB-arany egy akár soha vissza nem térő lehetőség is lehet, bár kívánom, hogy ne így legyen és sok sikert érjen még el” – zárta gondolatait Vásárhelyi Tamás.

M4 Sport