Alex értékelt a tegnapi győztes Magyar Kupa meccs után.

A Ferencváros saját nevelésű középpályása, Tóth Alex az interjúban azt is elmondta, a mérkőzés előtt nem tudták, hogy az Újpest lehet a következő ellenfél továbbjutás esetén.

Minden volt ezen a meccsen, fordulatos, küzdős, hajtós volt. Mindkét csapat beleadott mindent, hál’Istennek a végén a mi javunkra fordult. Az ETO kontrollálta a meccset az elején, nem igazán úgy kezdtünk, ahogy terveztük, de utána helyreállt minden – mondta Tóth Alex, majd a Fradi meg nem adott góljáról is beszélt. – Nem láttam a szituációt, de érdekes volt mindenesetre. Utána rárúgtuk a harmadikat végül. Egyszer-egyszer átfutott a fejemben, hogy büntetőket fogunk rúgni, de arra készültem, hogy rendezzük le a hosszabbításban a mérkőzést és sikerült is.

Kivonat: Csakfoci