Ottó szerint mi még csak keressük magunkat.
Vincze Ottó
Bármilyen formában van, a Fradi alapesetben mindegyik hazai párharcnak esélyesként futhat neki, most mégis 50-50 százalékot adok a két csapatnak a továbbjutásra a csütörtöki kupameccs előtt. A győri együttes már ősszel is sok ellenfél játékát el tudta rontani, jól működött a védekezése, azóta viszont a támadójátékot is eredményesebbé tette a szakmai stáb. Egyértelmű fejlődés tapasztalható náluk, illetve egyre hosszabb és szélesebb a kispad. Többnyire külföldiek játsszanak a kezdő tizenegyben, de a sikerekre éhes magyar fiatalok is fontos szerepet kapnak, Tóth Rajmund, Vitális Milán vagy Bánáti Kevin is hozzáteszi a magáét a győri sikerekhez. Idén még veretlen, masszív csapat az ETO, magabiztosan hozza is az eredményeket.
A Fradi az elmúlt hetek alapján még csak keresi önmagát, sok pontot hullajtott el, többször szenvedett látványosan az első félidőben. Egyértelmű, hogy nem tudtak felpörögni a játékosai, vagy koncentrációs problémáik voltak. Legutóbb, a Fehérvár ellen jól kezdtek, rögtön be is húzták a meccset. Minőségi a keret, de egyik játékos sem futballozik topformában, erre magyarázat lehet, hogy télen új edző érkezett a csapathoz, Robbie Keane pedig új koncepciót hozott az öltözőbe. Ennek elsajátítása nem megy egyik pillanatról a másikra, de közben nincs sok idő sem a felkészülésre, sem a bizonyításra. Keane kiváló játékos volt, edzőként viszont tapasztalatlan, nagy kérdés, hogyan kezel egy esetleges hullámvölgyet. A Fradi-életérzés része, hogy minden területen a legjobbnak kell lenni: a legszenvedélyesebbnek a lelátón és a legeredményesebbnek a pályán. A játékban és a címekben is komolyak az elvárások, ez pedig hatalmas nyomást jelent, de egy fradista így gondolkozik.
Győrben pedig nagyon várják a Ferencváros elleni hazai kupameccset, éhesek a városban a sikerre. Sok néző előtt, egy meccsen, hazai pályán, elszánt és ambiciózus játékkal túllépnének a Fradin. Érdekes helyzet, amikor rövid időn belül kétszer is meccsel egymással ugyanaz a két csapat. A győri gárda decemberben a Puskás Akadémiával is játszott egy párosmérkőzést: előbb az augusztusról elhalasztott hazai bajnokin szenvedett kétgólos vereséget, majd három nappal később, Felcsúton nyert hárommal. Ilyen esetekben általában nem jellemző, hogy kétszer is nyerni tud ugyanaz a csapat. Ha a Fradinak esetleg nem sikerülne kivívnia csütörtökön a továbbjutást, vasárnap biztosan azonnal nekiesne az ETO-nak. A Groupama Arénában ráadásul mindig extra nyomás van a látogatókon, nagyon nehéz ott futballozni, a hagyomány és a szurkolótábor is hatással van a vendégekre. Nem sok győri játszott egyébként sem abban a stadionban.
Bővebben: Mandiner




