Így várják a győriek a mai Magyar Kupa nyolcaddöntőt.

Bánáti Kevin

Szerintem már idén is készen áll a csapat, hogy nagy dolgokat érjen el, legyen szó akár a bajnokságról, akár a Magyar Kupáról. Ennél nehezebb ellenfelünk aligha lehetne. Nehéz kérdés, hogy ez jó vagy rossz sorsolás-e számunkra. A tizenhat között még jó lett volna talán könnyebb ellenfelet kapni, ugyanakkor nem lehetünk elégedetlenek sem, hiszen nagy meccsre van kilátás egy kiváló ellenféllel szemben, sok szurkoló előtt, remek hangulatban kaptunk lehetőséget egy nagy bravúrra. Talán az egész szezon legjobb teljesítményét nyújtottuk a Fradi elleni bajnokin, és a döntetlennel megszerzett önbizalommal kell pályára lépnünk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Nagy és erős a Fradi kerete, de ilyen meccsterhelésre nagyon nehéz rotálni a keretet. Azon kívül edzőváltáson is átesett a csapat, és egy új szakember elképzeléseit soha nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra elsajátítani. De nem akarok a Fradiról beszélni, mert úgy vagyunk vele, magunkkal kell foglalkoznunk, ki kell tennünk mindenünket a pályára.

Tóth Rajmund

Nagyon jól jött a csapatnak a téli szünet, sokkal jobban összekovácsolódtunk, mint tavaly, ami az eredményeken is meglátszik. Nagyon bízom benne, hogy mi leszünk a tavasz meglepetéscsapata, és minél előrébb tudunk végezni. Most a Fradi jön kétszer egymás után, a kupában is tovább akarunk jutni és a bajnokságban is meg szeretnénk verni őket, kíváncsi leszek, összejön-e a bravúr. Amiből ősszel gólokat kaptunk, abból most már nem. Sokat javultunk abban, hogy egymásnak hatékonyabban segítünk, ha valaki hibázik. Mi is tudjuk, hogy a Ferencváros teljesítménye nem a legjobb az elmúlt időszakban, de nem szabad lebecsülni, hiszen nagyszerű csapat erős kerettel. Érzem, hogy megfogható az FTC, és természetesen arra készülünk, hogy meglepetést szerzünk, célunk a továbbjutás. A kupameccs és a hétvégi bajnoki is igazán fontos, de ha mindenképp mondanom kell egyet, hogy melyik fontosabb, a vasárnapi meccset említeném. Nagyon jó a kupa, és meg akarjuk nyerni, de azért a bennmaradás egyelőre fontosabb.

Kisalföld, Magyar Kupa, NSO