Támadónk szerint egy mozzanat kell, hogy átforduljon a dolog.

Varga Barnabás

Sajnos nagyon nem vagyunk szerencsések, inkább a legutóbbi négy meccsre mondanám ezt. Ebben az évben négy bajnokit sem tudtunk megnyerni, két pontot tudtunk szerezni, egy Ferencvárosnál ez abszolút nem megengedhető. Annyi helyzetet dolgozunk ki… Legalább azok megvannak, de minden kifelé pattan. Az ellenfél átjön egyszer, és egyből gólt rúgnak, sajnos ez egy ilyen időszak. Próbálunk túljutni rajta, többet, keményebben kell edzeni, és akkor megfordul a szerencse a mi javunkra. Nincs veszve semmi, tudjuk, hogy a Puskás öt ponttal vezet, de azt gondolom, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy bajnokok legyünk. Biztos, hogy fognak még hibázni. Jövő héttől arra kell fókuszálni, hogy ne veszítsünk semmilyen felesleges pontot, és akkor újra bajnokok leszünk. De a legfontosabb, hogy az első meccset behúzzuk, és akkor megfordul ez a dolog. Egy kis olyan mozzanat kell, amivel átfordul ez az egész, mert nüanszokon múlik. Hullámvölgyben vagyunk, de egy kis szerencsés góllal megfordulhat ez és minden sínen lesz. Akarásból is több kell, de a múlt hetihez képest ez most inkább rendben volt. Ott voltunk a kapu előtt, mindenki küzdött, próbáltunk gólt szerezni, de egyszerűen nem akar összejönni, hihetetlen volt ez a mai mérkőzés is. Elképesztő, nem tudok mit mondani.

Kivonat: Csakfoci