A ZTE játékosait kérdezték a mai bajnoki előtt.
Mim Gergely
Nem így terveztük a kecskeméti meccset, sajnos nem működött a támadójátékunk. Nem azt mutatta a csapat, amire képes, mindenképpen változtatnunk kell támadásban a Ferencváros ellen. Erre szerintem meg is van minden esélyünk, azt is el tudom képzelni, hogy hazai pályán megnyerjük a mérkőzést, de ismétlem, ehhez jelentősen javulnunk kell. Szerintem a Fradi is nagyon szeretne javítani az MTK elleni gól nélküli döntetlenje után. Valóban nagyon kiszámíthatatlan az idei Ferencváros, de az európai porondon igencsak jó teljesítményt nyújtott, továbbjutott az Európa Ligában. A hazai bajnokságban hullajt pontokat, de elég mély a kerete ahhoz, hogy mindig a legjobb formában lévő emberei játsszanak. Sajnos nekünk elég sok sérültünk van, és többen is betegek voltak az elmúlt hetekben, kérdés, hányan tudják közülük vállalni a játékot szerdán. De minden pozícióra megvannak azok a játékosaink, akik meg tudják oldani azt is, ha nem a saját helyükön kell pályára lépniük. A Fradi nyilván támadni fog idegenben is, de ez még előnyünkre is válhat, mert ha nagyon kinyílik hátul, kontratámadásokat tudunk vezetni. Bízom benne, hogy meglesznek a helyzeteink, fontos, hogy ki is tudjuk használni őket. A Ferencváros ellen sohasem fér bele, hogy eltékozoljuk a kínálkozó lehetőségeinket, határozottnak kell lennünk a kapu előtt.
Nyíri Vince
Nem tudom van-e ennél bosszantóbb dolog, mint az utolsó pillanatokban elveszíteni egy olyan mérkőzést, ahol abszolút nem érdemeltünk vereséget. Minél hamarabb szeretnénk a pályán is és mentálisan is rendezni a sorainkat és már a következő feladatra kell koncentrálnunk. Én személy szerint örülök, hogy már szerdán, ilyen hamar lehetőségünk lesz a javítani, mindenképp meglepetést szeretnénk okozni a Ferencváros ellen, a hazai közönség előtt!
NSO, ZTE








