SP úgy készül, hogy ő kezd az Alkmaar ellen.

Az FTC esetében van egy kérdés: ki fog védeni az AZ Alkmaar elleni, hazai találkozón? – Úgy készülök, hogy én fogok védeni a csütörtöki meccsen – jelentette ki Varga Ádám. – Persze addig még meglátjuk, hogyan halad Dibusz Dénes rehabilitációja. Ő és az orvosi stáb pontosan tudják, hogy mi a diagnózis, illetve hogy mit kell tenni a mielőbbi felépüléshez. Úgy állok hozzá ehhez a mérkőzéshez is, mint az összes eddigihez. Tisztában vagyok a képességeimmel, tudom, hogy megfelelő felkészüléssel és koncentrációval meg tudom oldani ezt a feladatot is.

Ha már a felkészítés: a klubtól hivatalosan szilveszter napján távozott tréner, Pascal Jansen kapusedzője sincs már a Ferencváros kötelékében, és mint Varga Ádámtól tudjuk, az új vezetőedző, Robbie Keane nem hozott magával külön a kapusokkal foglalkozó szakembert. Mindez azt jelenti, hogy Vargáék felkészítéséért jelenleg egy személyben a több mint egy évtizede a Fradi kötelékébe tartozó Balogh Tamás vagy, ahogy a futballbarátok ismerhetik, „Tonó” felel. – A mi munkánk ilyen szempontból nem változott semmit – mondta ezzel kapcsolatban Varga Ádám, aki számíthat Dibusz Dénes segítségére is. – Hasonló helyzetben mindig segített, most is ellátott információkkal. Eddig minden mérkőzés előtt, ahol pályára kellett lépnem, mondott egy-két tanácsot, jó szót, de ugyanúgy a többi kapustársunk is segíti a munkánkat. Mindannyian azon vagyunk, hogy ha bármelyikünket beállítják a kapuba, az tényleg ki tudja hozni magából a maximumot, és ezzel a csapatot is segítse.

Magyar Nemzet