Folytatás ma délután, ismét az amerikai válogatott ellen játszunk.
Női vízilabda, Világkupa-selejtező, az 5-8. helyért, 2. mérkőzés
Magyarország 13-12 Olaszország
Negyedek: 3-2, 2-4, 6-3, 2-3
Fradista gól: Leimeter 2Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikkCseh Sándor
A győzelmet is gyakorolni kell valahol… Ilyen értelemben volt igazán fontos ez a mai találkozó. Mert persze új a csapatunk, és gyakorlunk sokat, ám ennyi mérkőzés után, amikor már az utolsó két napra fordulunk, akkor az ember alapvetően nyerni akar, a hogyan másodlagos. Végül is lőttünk tizenhárom gólt, az irammal, a felúszással nem volt gond, ez tetszett nagyon. Amikor 15 hátrányt kapsz, akkor persze nehéz kevés góllal megúszni egy mérkőzést, mégsem mehetek el szó nélkül három-négy olyan akciógóljuk mellett, amit nem lett volna szabad engedni – gyakorlatilag ennyi a negatívum, meg talán picit az, hogy amikor elkezdtek zónázni, akkor picit megálltunk elöl. Úgy gondolom, a harmadik negyedben nagyon sokat számított az, hogy mozgékonyabb lett a védekezésünk, és ha az elkezd működni, az erőt és önbizalmat ad. Meg persze amikor van egy Keszthelyi Ritád, aki magára vállalja a felelősséget, akkor a gólszerzés is könnyebbé válik. Ehhez az is kellett, hogy sokkal többet és pontosabban passzoltunk, nem akartunk mindenáron centerbe adni a labdát, ez ott komoly fordulatot jelentett. Igaz, a végén valahogy mégis magunkra húztuk őket, de most tényleg az volt a lényeg, hogy győzzünk. Ötödik nap, ötödik meccs – a vége felé bennem is csak az munkált, hogy akkor ez most egy ilyen mérkőzés, mindegy, hogyan, csak húzzuk be, és ez sikerült.
