Holnap ismét megmérkőzünk velük.

Férfi kézilabda, felkészülési találkozó
Szerbia 31-31 (16-15) Magyarország
Fradista gólok: Ónodi-Jánoskúti 3

Beszámoló: Fradi.hu, MKSZ, NSO
Összefoglaló: M4 Sport
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

A jobbátlövők közül Ilic Zoran ősszel sérüléssel és betegséggel is küszködött, Ancsin Gábor pedig a közelmúltban volt beteg, kihagyta a felkészülés első néhány napját és a szerbek elleni találkozót is, így Ónodi-Jánoskúti Máté sok időt kapott ezen a poszton támadásban és védekezésben is. A Ferencváros játékosa úgy fogalmazott, eléggé döcögősen indult a mérkőzés, de a második félidő már „jobban nézett ki”, mint az első. „Jól kezdtünk, de aztán volt egy kisebb hullámvölgyünk. Az mindenféleképpen jó, hogy ez egy edzőmérkőzésen jött ki, és nem a világbajnokságon tapasztaljuk” – vélekedett. Felidézte, hogy már novemberben az Európa-bajnoki selejtezőkön is játszott a válogatottban, tehát ami a beilleszkedését illeti, „az alapok megvannak”. „Nyilván ez most egy más munka, de próbálom felvenni a ritmust. Próbálok jól teljesíteni és egészséges maradni, hogy bármikor számíthassanak rám” – nyilatkozta. A jobbátlövő – aki háromszor talált be a szerbeknek – szerint a magyar válogatott egyik erőssége, hogy a játékosok mindig képesek egymást támogatni, neki is nagyon sokat segít Ancsin és Ilic is.

Chema Rodríguez

Szerbia ideális ellenfél a vb-felkészülés szempontjából, hiszen a stílusuk hasonlít az északmacedónokéra, és valamennyire a hollandokéra is. Ez a meccs jó alkalomnak bizonyult a gyakorlásra, sokat cseréltünk, fontos volt, hogy a játékosok, akiknek a többsége több hete nem játszott meccset, újra megérezze a ritmust. A szerbek az elmúlt héten többször is pályára léptek zárt kapuk mögött, így talán frissebbek voltak. A kétbeállós játékunk és a hét a hat elleni támadásaink rendben voltak, egyedül az első félidő utolsó tíz percében nem ment jól, de a másodikban már jobban teljesítettünk. Pénteken ismét pályára lépünk, Szegeden is számítunk a magyar szurkolókra!