Folytatás pénteken, a negyeddöntőben.

Férfi vízilabda, Világkupa selejtező, A-csoport, 2. mérkőzés
Magyarország 15-10 Franciaország
Negyedek: 1-3, 6-0, 3-3, 5-4
Fradista gólok: Vigvári 5, Nagy Ákos 3, Manhercz 1, Nagy Ádám 1, Vismeg 1

Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, VLV
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Szakonyi Dániel

A kezdésnél alapból nehéz meccsre számítottunk, hiszen egy nappal korábban a spanyolok ellen játszottunk egy nagyon jó meccset., aminek a vége nem pontosan úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ennek súlyát ma éreztük egy kicsit. A papíron talán nálunk gyengébb francia válogatott várt ránk de ebben az új helyzetben, a szabálymódosítások után nem igazán lehetett előre felmérni az erőviszonyokat. És való igaz, a kezdés egy kicsit a kétségbeejtő volt. Gyorsan lőttek két könnyű gólt, de minden tisztelt a csapaté, mert ebből fel tudtunk állni. A mérkőzés javarészében tényleg nagyon kevés gólon tudtuk tartani az ellenfelet, örülök, hogy ehhez hozzá tudtam tenni a magamét a sok védéssel. Egyébként nagyon elfáradtam. Talán egy kicsit a “plusz izgulás” okozta, őszintén szólva már a mérkőzés elején éreztem, hogy sok helyen görcsöl a testem, nem igazán éreztem komfortosnak magam. De aztán nagyon szépen belelovallt engem is a csapat, meg talán én is magamat egy kicsit jobb teljesítménybe. Örülök, hogy a végére így kialakult ez az ötgólos különbség.

Vigvári Vendel

Győzelem “történt”, aminek nagyon örülök. Picit benne voltunk még a hétfői meccsben, a fáradtság nagyon látszott az elején. Ők pörögtek, láthatóan erre készültek és el is húztak. Azért érezhető volt, hogy az iramunk nagyobb lesz, bele kellett rázódni. Át is tudtuk venni a vezetést, aminek nagyon örültem és magabiztosan játszottunk elég sokáig, majd elkezdtek feljönni a franciák, mint tegnap a spanyolok. Ez egy kicsit elbizonytalanító volt, de most jobban tudtunk reagálni, tanultunk a tegnapi hibákból és nem hagytuk, hogy annyira feljöjjenek. Lőttünk gólokat, jobban védekeztünk, nem engedtük, hogy szorosabb legyen a mérkőzés.

Varga Zsolt

A mérkőzés elején az okozott némi gondot, hogy ugyan tudtuk, Thomas Vernoux-ra épül a franciák támadójátéka, ezért őt kell kivennünk, ám eleinte emiatt állandóan elcsúszkáltunk hátul, nem volt meg a ritmusa a védekezésnek. Amint ezt stabilizáltuk, azaz nemcsak Vernoux nem tudott helyzetbe kerülni, de meglett az összhang, onnantól már tudtuk indítani a lefordulásokat, ami azonnal meglátszott az eredményen. A harmadik negyed vége felé megint egy kicsit belassultunk, hat a hat ellen túlságosan erőltettünk néhány nem jó megoldást, ebből meg ők fordultak vissza – aztán viszont sikerült megint megszilárdítani a játékot elöl is, hátul is. Az már most látszik, hogy négy-ötgólos előny ebben az új vízilabdában még három negyed után sem jelent biztos győzelmet. Az is egyértelmű, még sok mindenen kell dolgoznunk, az viszont érződik, hogy van egy ritmusa a játékunknak, megvan az egymás segítése hátul, az a jófajta, pozitív energiákat sugárzó erőfeszítés, amiből egy csapat építkezhet. Ennek a gárdának az a legfontosabb, hogy mindenki érezzen rá, milyen az, amikor tényleg együtt oldjuk meg a védekezést, amikor a játékosok segítenek a kapusoknak, cserébe a kapusok adnak sziklaszilárd támaszt hátulról, mennyit jelent egy jó blokk, egy jó helyezkedés. Sok-sok ilyen pozitív dolog kell, közös élmény, ami folyamatosan fejleszti a kohéziót.