A jó szereplés után a Fradiba igazoló úszóval beszélgettek – a budapesti rövidpályás VB is szóba került.

A világbajnoki bronzérmes és olimpiai negyedik helyezett Németh Nándor a visszavett edzéstempó mellett torok- és fejfájással várta a hazai rendezésű, rövidpályás VB-t. „Már megbántam, hogy kockáztattam, meglehetősen indiszponáltan nem kellett volna rajtkőre állnom. Mégis megtettem, mert a visszalépésemmel nem akartam csalódást okozni. Azt gondoltam, hogy a száz méter gyorson egy vagy két kört gyengélkedve is végig tudok csinálni, legalább a középdöntőig állva maradok, majd, ha az egészségi állapotom engedi, még további két vagy három számot is bevállalhatok. Gondolok a négyszer kétszázas gyorsváltóra, az ötven méter gyorsra és talán még egy váltóra, ha ott is szükség lett volna rám. Rosszul kalkuláltam, pedig azt reméltem, hogy a budapesti világbajnoki szereplésemmel is szép emlékeket hagyok magam mögött, amit itt összehozok, habként kerül a tortámra. A magam döntése szerint cselekedtem, rajtam kívül senkit se hibáztathatok” – így emlékezett vissza történtekre a 25 éves gyorsúszó, akinek első klubjából, a siófoki Ezüstpart SE-ből Egerbe vezetett az útja, onnan Zuglóba, a BVSC jobb lehetőséget biztosító úszóműhelyébe, idén pedig még tovább a Ferencvárosba, ahol mostanában előszeretettel igazolnak le klasszis versenyzőket.

Németh Nándor soha többé nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, mint a budapesti világbajnokság második napján, amikor hordágyra helyezték, oxigénmaszkkal látták el, és versenyzőtársai szeme láttára sebesen az orvosi szobába vitték. A magyar válogatott kiválósága nyíltan beszélt arról, hogy mi történt ezután. „Megmérték a vércukorszintemet, EKG-vizsgálatot is elvégeztek, alaposan kikérdeztek, és csak egy jó óra elteltével engedtek el. Elindultam a bemelegítőmedence felé, azt gondolva, hogy egy rövidke levezetésre képes leszek, de gyorsan letettem a szándékomról, mert megint elpárolgott az erő belőlem. Plagányi Zsolt és Sós Csaba, a válogatott szövetségi kapitánya is lebeszélt a vitézkedésről, együtt döntöttünk úgy, hogy visszalépek, versenyzés helyett világbajnokság végéig már csak szurkolhatok a csapattársaimnak.

A 47 másodperces szereplés után Németh Nándor nem eresztette búnak a fejét, mert úgy gondolja, hogy az idei eredményeivel parádés sorozatot ért el. Jövőre, a szingapúri világbajnokságon újabb érem megszerzése a célja, továbbá egyéni csúcsainak a megjavítása. „Nem így képzeltem az évzárásomat, de most már csak a karácsonyi előkészületek járnak a fejemben, amikor együtt a család, és nem az úszást emlegetjük. Az én reszortom a nagy kedvenc kókuszgolyók elkészítése, bevallom, azért telik meg lassan a tál, mert hajlamos vagyok a »termékek« felének elfogyasztására, mielőtt azok az ünnepi asztalra kerülnének…

Index