Korábbi játékosunkkal, a Kazincbarcika jelenlegi vezetőedzőjével, Erős Gáborral beszélgettek.

– Egy volt edzőjével és játékostárásával beszélgettem önről az interjú előtt, és mindkettő az első mondatában kimondta, hogy Erős Gabi tisztelettudó ember. Igazuk van? És ez fontos önnek egy olyan szakmában, amelyben olykor torkokat kell elharapni?
– Nem fontos, hanem a legfontosabb. Otthonról is ezt hoztam, és amikor fiatalon bekerültem az ETO öltözőjében, alap volt, hogy tiszteletet kellett tanúsítani az idősebb játékosok felé. Az én korosztályomnak és a nálam idősebbeknek rengeteg története van erről. Én még pucoltam a nagyok cipőjét, ezt ma már el sem lehet képzelni. Kicsit bánom, hogy ez elveszett, mert a mai fiatalok nagyon sok mindent ajándékba kaptak. Én Győrött felfeküdtem a gyúrópadra, Orosz Laci bácsi megpaskolta a combomat, és mondta, menj kicsi, játssz jól, rúgjál gólt! A többit ki kellett érdemelni. Nem azt mondom, hogy ez így tökéletes volt, de létezett egy hierarchia, amelyben mindenki tudta a helyét, amit muszáj volt kiharcolni. Én több mindent betartatok, de ma már ez a koron és a meccsszámokon alapuló hierarchia nem magától értetődő.

– Amikor a Ferencváros játékosa lett, átélte ezt a tiszteletet?
– Teljesen. Olyan szabály uralkodott, hogy nem lehetett belépni az öltözőbe utcai cipőbe, mondván, otthon is levesszük az előszobában, és magától értetődött, hogy egy szentélybe cipő nélkül megyek be. Apró dolgok ezek, de a sok apróság sokra megy, és hozzáteszem, nem nyeretlen kezdőként, hanem csaknem száz NBI-es meccsel a hátam mögött kerültem a Fradihoz. Ugyanakkor talán éppen a tisztelettudásomnak köszönhetem, hogy a mai napig remek a kapcsolatom az akkori társaimmal, Szűcs Lajossal, Lipcsei Petivel, Rósa Dénessel, Tímár Krisztiánnal, Gera Zolival és még sorolhatnám a neveket.

– Talán a legnagyobb a név, akivel együtt játszott, azt mondta nekem, hogy Erős Gabi szorgos játékos volt, akinél emellett jó helyen is volt a labda. Sejti, ki ő?
– Lipcsei Petire tippelek.

– Nyert.
– Nagyon szeretem és tisztelem őt. Ugyanabban az osztályban edzősködünk, rendszeresen küldünk egymásnak felvételeket meccsekről, nem tagadjuk meg a segítséget, és ennek a gyökere a kölcsönös tiszteletben található. Ez remek visszajelzés, mert ha egy Lipcsei Péter ezt mondja, akkor ez nemcsak a barátságnak szól, hanem így is gondolja.

– A külföldi szerződés miatt hagyta el a Fradit 2006-ban?
– Éppen fordítva. Azon a nyáron kizárták a klubot az NBI-ből, és egy világ omlott össze bennem, és eldöntöttem, többé én itthon nem futballozom, ha kell, játszom inkább az osztrák harmadosztályban vagy a világ túlsó felén. Pedig a Fradi csaknem félévnyi pénzzel tartozott, amit később részletekben ugyan, de megkaptam. Nem milliókról volt szó, háromszázötvenezer forint volt a havi fizetésem. Fontos elmondanom, hogy megtiszteltetés volt a Ferencvárosban játszani, de győriként nekem az ETO a minden, és ennek ellenére sokkolt a legnépszerűbb magyar csapat kizárása. Görögországba szerződtem, ami eleinte jó volt, ám aztán a kétezres évek végének a gazdasági válsága igen csak megrengette a görög futballt is, ám ennek ellenére hasznos volt az az időszak is.

– Az igaz, hogy öt nyelven beszél?
– A magyarral együtt, és a német csak alapfokon megy. Hat év alatt viszont felsőfokon megtanultam görögül, hasonlóan tudom az angolt, és jól beszélek bolgárul is, hiszen ott is játszottam. Eredetileg nem akartam az utóbbit megtanulni, de egyszer elhívtak a társak meccset nézni, és zavart, hogy nem értem őket. Nekiduráltam magamat, és ez jól is jött. Egyszer a bolgár – macedón határon elkezdték szétszedni a kocsimat, én pedig bolgárul megemlítettem, hogy a Lokomotív Plovdiv futballistája vagyok, az edzőm pedig Dragan Kanatlarovski, egykori jugoszláv és macedón válogatott játékos, mire a határőr mindent visszapakolt, és tisztelegve köszönt el.

– Ferencvárosi edzője, Gellei Imre azt mondta, talán kevesebb lehetőséget kapott tőle, mint kellett volna, ezért lehet önben némi hiányérzet. Van?
– Gellei Imrét nagyon tisztelem, nála lettem U21-es válogatott, és bár van hiányérzetem, de nem miatta. Nagyon jól indult a karrierem, de alig múltam húsz éves, amikor súlyos sérülést szenvedtem, letapadt a lábam a műfüvön, ami a lábból normálisan előre áll, az nálam száznyolcvan fokot megfordult, a minden szalag elszakadt a bokámban, eltörött a szárkapcscsontom, a rehabilitáció itthon még nem volt fejlett 2001-ben, két évig nem játszhattam. Ki tudja, ha ez nincs, mire vihettem volna, de ezen már nem lehet segíteni.

A teljes interjú: Magyar Nemzet