A felcsútiak játékosa elmondta, hogy Botka Endrével együtt pihen a télen.
– Hogyhogy itthon? Rövid a téli szünet, megszokott, hogy a labdarúgók ilyenkor elutaznak pihenni.
– Mi is megyünk, néhány nap múlva, Botka Endrével és családjával.– Kérem? Kivel?
– Botka Endrével. Meglepi? A gyerekeink körülbelül egyidősek, jóban vagyunk, megbeszéltük, hogy együtt megyünk el a téli vakációra.– Éppen azért hívtam, mert az ősszel nagyon közel került a Puskás Akadémia a Ferencvároshoz, és erről a párharcról akartam faggatni, ezért számítottam a legkevésbé a válaszra, hogy egy zöld-fehér játékossal együtt pihen.
– Nagyon megkedveltük egymást. Sokáig ellenfelek voltunk, megadtuk egymásnak a tiszteletet, de szerintem ez a válogatott egységét mutatja. Amikor egy kiskölyök elkezd futballozni, bámulja a tévében a nagy mérkőzéseket, főleg a magyar válogatottat, este úgy alszik el, hogy de jó lenne egyszer ott, a zsúfolásig telt stadionban gólt rúgni! Ezért edz, ezért dolgozik minden nap, és amikor teljesül az álma, akkor jön rá, olyan barátságokat köthet, amelyekre nem is gondolt. S ha már Endi, azaz Botka Endre szóba került: Telkiben ismerkedtünk meg igazán, mondom, előtte évekig csatáztunk a pályán, és ma is ellenfelek vagyunk a bajnokságban. Ám amikor a gyereknevelés vagy főleg a horgászat került szóba, kiderült, ugyanúgy gondolkodunk, azonos az érdeklődési körünk, barátok lettünk. Riválisok vagyunk, a pályán nincs is haverkodás, de mérkőzés után megöleljük egymást. A nemzeti csapatban együtt küzdünk Dibusz Dénessel, amikor a bajnokin kivédte a lövésem, rám nevetett: nekem akarsz gólt rúgni? Megy a zrika, nincs ezzel baj, még azzal sem, amikor a meccs hevében meglöktem Varga Barnabást, és idegesen visszaszólt, ám Telkiben ártatlan szemekkel mondta: ő ugyan biztos nem mondott ilyesmit, nyilván rosszul hallottam… És nevetünk az eseten. Jól van ez így, mindenki a maximumot adja a pályán, és noha ellenfelek vagyunk, a tisztelet a legfontosabb, azt megadom mindenkinek. A felvetésre pedig azt tudom mondani, hogy majd utazás közben megvitatjuk, ki lesz a bajnok…– Minek köszönhető, hogy a Puskás Akadémia ilyen közel van a Fradihoz?
– Sok oka lehet. A nyáron nem nagyon volt mozgás, nem cserélődött ki az öltöző, van állandóság, kiszámíthatóság. A másik, hogy kiegyensúlyozottak voltunk, minden vereség után győztünk, vagyis nem estünk össze egy-egy pofontól, nem volt mélyebb, hosszabb hullámvölgyünk. Az is számít, hogy a Ferencváros ott van a nemzetközi kupában, magától értetődik, hogy nagyon szurkolok a zöld-fehéreknek hét közben, és annak is, hogy Botka Endre játsszon minél többet, de legyünk őszinték: a zöld-fehérek nemzetközi terhelése jól jöhet nekünk, az esélyeinket növeli, ha nem elég frissek, koncentráltak a bajnokságban. Ha a játékukat nézzük, azt mondom, igen, most van a legnagyobb esély megelőzni őket. A pontokat ugyan megszerzik, de játékban nem néznek ki annyira jól, mint az elmúlt években, de ezért is egy erős csapat, hisz most is a Nyíregyháza ellen például nem remekeltek annyira, mégis behúzták a mérkőzést, továbbra is sok játékosuk van, aki el tudja dönteni a meccseket, de ezt tudja mindenki.




