Görög lapszemle.

A Toumba bedarálta a magyarokat, a PAOK már tisztábban látja a továbbjutás lehetőségét” – írja a sport24.gr, amely úgy látta, a PAOK a szezon eddigi legmeggyőzőbb hazai teljesítményével érte el a sikert. Hozzátették, „a PAOK megsemmisítette a Ferencvárost„, amely a második félidő közepére teljesen alárendelt szerepbe került. A portálon egy másik elemző cikk azt írja, a PAOK újra a pályára vitte azt a karaktert, amely az előző idényben a bajnoki cím megnyeréséhez vezette őket, visszanyerték régi önmagukat. „Csütörtök este az FTC ellen a csapat olyan benyomást keltett, mintha egy időgépből lépett volna elő. A PAOK teljesen megsemmisítette a magyar bajnokot” – emelik ki. A portál egyik újságírója azt is megjegyzi, hogy „a Ferencváros vagy nem tanulmányozta eléggé a PAOK-ot, vagy alábecsülte őket, másképp nehéz megmagyarázni a megközelítésüket. Nyíltan, domináns szándékkal érkeztek a Toumba stadionba, megpróbálták kihasználni, hogy a PAOK hónapok óta gyengébben teljesít otthon, ez azonban csak a PAOK tervét szolgálta, amely így teret kapott kedvenc játékstílusának megvalósítására, és a támadó középpályájának vitathatatlan minőségével egy ilyen kulcsfontosságú mérkőzést örömünneppé alakított.

Az álomszerű PAOK és forró Toumba elsöpörte a Ferencvárost!” – írja az sdna.gr. A portálnál az egyik szerző azt is megemlíti, hogy „a PAOK leckét adott a modern futballból, ellapította a Ferencvárost, és mindenkinek üzent ezzel a győzelemmel.

Egy géppuskára emlékeztetett a PAOK, amely szétzúzta a Ferencvárost az Európa Liga hatodik fordulójában. Pechük volt a magyar bajnokoknak, akik talán azt hitték, hogy túl tudnak járni Mircea Lucescu csapatának eszén. De ezen az estén semmi sem tudta megállítani a hazaiakat. Korán kezdődött a buli…” – írta a gazzetta.gr. A lap újságírója megemlíti, hogy „a Taison, Konstantinos, Zivkovic trió darabokra tépte a Ferencváros védelmét, főleg Makreckis és Ramírez életét tették pokollá„. Úgy látták, hogy a Fradinak már a 15. percben tíz emberrel kellett volna játszania Saldanha Ozdoev elleni belépője miatt.

A PAOK a Tumba Stadionban bulit rendezett, és szétverte a Ferencvárost. A meggyőzően és elszántan játszó görög bajnok az első félidőben két, a másodikban három gólt szerzett, és növelte esélyeit a továbbjutásra” – fogalmazott a sportal.gr.

Lapszemle: Csakfoci, NSO, Sportal