A Malmö vezetőedzője mellett a csapat középpályása válaszolt a kérdésekre.

Minden meccset meg kellene nyernünk, mindig a három pontért megyünk. Eddig négyből egy meccset sikerült megnyerni, nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy most már a győzelmek kellenek. A holnapi nagyon fontos meccs, csak a győzelem jó eredmény, így akarunk hazatérni. Nehéz meccs lesz, dominálni akarunk, de nem lesz nálunk a labda kilencven percen át, labda nélkül kompaktnak kell lennünk. Lesz bőven helyzete a Ferencvárosnak, de remélhetőleg nekünk is. Le kell támadni, valamint a labdával és anélkül is jól kell teljesíteni.

Lasse Berg Johnsen

Taha nincs velünk, a vádlijával vannak gondok. A szokásos hiányzókon kívül teljes a keret, sok választási lehetőségem van. Lasse fontos dolgokat mondott, az egyensúly fontos, hogy a saját játékunkat játsszuk, de az ellenfél erősségeit kioltva. A legfontosabb, hogy a saját játékunkat játsszuk és ne tudjanak úgy dominálni, mint szeretnének. Győznünk kell, szabadon, a legjobb focinkat játsszva kell futballoznunk. Pontus Janssen egy fontos játékos, vezér az öltözőben és a pályán. Nem tudjuk, hogy milyen lesz nélküle, hiszen eddig alig kellett nélkülözzük. De biztosak vagyunk abban, hogy a védelem jól teljesít majd. Fontosak az emberek, de csapatként kell védekeznünk. Pontus hiánya lehetőség másoknak, hogy előrelépjenek. A Ferencváros erőssége az egyéniségekben rejlik, a munkamorál, a csapatszellem, a letámadás is remek, jól zárnak vissza. Valódi munkás csapat, Európában mindig nehéz kihívást jelent az ellenfelének. Nekünk most jól jött, hogy már vége a bajnokságnak, hisz hosszú szezonon vagyunk túl, de hosszútávon persze hiányozni fognak a tétmeccsek. A csatárok kritikái elterjedtek a médiában, hozzászoktam ezekhez. Persze azt akarom, hogy betaláljanak, de nem csak a gólokban számítok rájuk, a munkájukkal, védekezésükkel elégedett vagyok. Egyrészt mindkét csatárunk, Erik Botheim és Isaac Thelin is balszerencsés volt, de ugyanakkor, pl. a Besiktas ellen, nem voltak meg a megfelelő minőségű helyzetek. De tudjuk, mire képesek, tovább kell mennünk. Az jobban aggasztana, ha helyzeteket sem alakítanánk ki. Remélhetőleg holnap meg tudják mutatni, milyen jó csatárok.

Henrik Rydström