A Felcsút csatára szerint nem vagyunk olyan meggyőzőek, mint korábban.

Lamin Colley

Az előző idényben sok olyan meccsem volt, amelyen jobb teljesítményt nyújtottam, de a gólok ebben az évadban jönnek inkább. Elégedett vagyok, hogy már hat áll a nevem mellett, feldob, hogy holtversenyben a bajnokság legeredményesebbje vagyok, de egyrészt nem érem be ennyivel, másrészt hosszú még az idény, novemberben az élen lenni nem sokat számít. Szeretnék minél több góllal hozzájárulni a csapat sikereihez, ám a klubunk céljainak elérésére összpontosítok elsősorban. Öt mérkőzésünk van hátra az őszi szezonból, jó lenne minél többet megnyerni. A következő fordulóban Nyíregyházán lépünk pályára. Kemény ellenfél vár ránk, amely nagyszerű hangulatban, példás mentalitással játszik a hazai meccsein – hibát követnénk el, ha lebecsülnénk. A három pont megszerzése a feladat. A barátaimnak is mondtam, ez az idény különbözik az előző kettőtől, amelyben Magyarországon futballoztam, abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy a Ferencváros uralma nem olyan meggyőző, mint korábban, a többi csapatnak lényegesen nagyobb esélye van a nyomába eredni és a nyakán lihegni. Bízom benne, hogy szerezhetünk meglepetést a bajnokságban, szeretném, ha a Puskás Akadémiával nyernénk valamit.

NSO