Lórit a mai kupameccs után kérdezték.

Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem, végre tétmérkőzésen is játszhattam ebben a szezonban. A játékommal nem vagyok teljesen elégedett, viszont fontos volt, hogy újra meccsterhelést kaptam, szinte végigjátszottam az egész találkozót. Őszintén szólva számítottam rá, hogy ezen a mérkőzésen ott leszek a kezdőcsapatban, hiszen ahogy mondtam, ezek a meccsek kiválóak arra, hogy akiknek kell, ott legyen a meccs a lábukban. Fűtött a bizonyítási vágy, hellyel-közzel jól is ment a játék. Egy tipikus kupameccs volt egy alacsonyabb osztályú együttes ellen, amely bizonyítani akart. Meg is tudták szerezni a vezetést, de szerencsére gyorsan egyenlítettünk, erre pedig meglőttük a másodikat is. Ilyen helyzetekben nagyon fontos gyorsan és jól reagálni, ma ezt megtettük. Továbbjutottunk, nyertünk, és most ez a legfontosabb.

Pászka Lóránd

(fradi.hu)