Hazai pályán két-két gólt lőttek nekünk az első és a második félidőben, így véget ért számunkra az EB-selejtező.

Női labdarúgás, EB-selejtező, playoff kör, 2. mérkőzés
Skócia 4-0 (2-0) Magyarország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

A mérkőzés összefoglalója:

Szarvas Alexandra

A mai mérkőzésen kockáztattunk, hiszen sok múlott ezen a találkozón, ennek nyilván az a veszélye, hogy több gólt is kaphatunk. Ma sajnos ez a kockázatvállalás nem jött be. Nagyon sok párharcot veszítettünk védekezésben, ami a skótoknak kedvezett. Taktikai hibák következtében kaptuk a gólokat, amiket meg fogunk beszélni, és ki fogunk javítani. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, de erre a mérkőzésre is elmondható, hogy minden játékosom megtett minden tőle telhetőt.