Bemutatjuk mai ellenfelünket, az OGC Nice-t.

Nizza területén már a homo erectus is élt 400.000 éve, 230.000 évvel ezelőtti kovaköveket is találtak ott. A mai Nizzát anatóliai görögök alapították Krisztus előtt 350-ben, a várost a győzelem istennőjéről, Nikéről nevezték el Nikaiának. A város kereskedelmi központ volt, a közvetlen szomszédságában felépült római város, Cemeneleummal (Cimiez) együtt. A helyi hagyományok szerint a várost Szent Barnabás evangelizálta. Cimenez és Nizza egészen 450-ig külön egyházmegye volt, mígnem I. Leó pápa nem egyesítette őket. Cimiezt a lombardok lerombolták, a területe Nizza részévé lett.

A hetedik században Nizza csatlakozott a Genovai Ligát alkotó liguriai városokhoz, a IX. században a szaracének kifosztották a várost – a terület a következő évszázadban az ő fennhatóságuk alatt volt. A következő évszázadokban többször „gazdát” cserélt, mind a francia királyság, mind a német-római birodalom szerette volna bekebelezni, Provance-nak ez sikerült is – de 1388-ig nagyrészt mégis megőrizte önállóságát. Ekkor a Savoyai hercegség védelmét kérte – a következő fél évezredben Nizza nagyrészt Savoya (majd a Szárd királyság) része is maradt.

Nizza a 16. században

A savoyaiak segítségével megerősödött város már meg tudta védeni magát a berber kalózoktól, a tizenhatodik században azonban több ostrom és pestisjárvány is tizedelte a város lakosságát, 1543-ban például az egyesült török-francia seregek ostromolták a várost, Barbarossa pasa 2500 fogollyal távozott a lerombolt városból. A város remek klímája miatt már a 18. században népszerű pihenőhelye volt az angol arisztokráciának, de eleinte még telente érkeztek Nizzába, a parttól távolabbi dombokon épült házaikban élvezve az enyhe időjárást – míg a kavicsos part mellett dokkmunkások és halászok éltek.

Várostérkép 1624-ből

1792-ben a francia köztársasági hadsereg foglalta el a várost és az francia fennhatóság alatt is maradt 1814-ig, amikor visszakerült a savoyai házhoz tartozó Szardíniai királysághoz. Ez így is maradt egész 1860-ig, amikor a szárd-francia-osztrák háborúban biztosított francia segítségért cserébe, az egy évvel később első olasz királlyá lett II. Viktor Emánuel a torinói egyezmény keretében átadta III. Napóleonnak. Hivatalosan népszavazás döntött arról, hogy a nyelvében, kultúrájában abszolút olasz Nizzából francia Nice legyen, de annak tisztasága igen erősen megkérdőjelezhető. A lakosság negyede elhagyta a várost. Az olasz államiság egyik legnagyobb hőse, Giuseppe Garibaldi maga is nizzai volt, ellenezte Nizza Franciaországhoz csatolását. Sőt, az olasz tábornok 1871-ben az első helyi szabad választásokkor (amikor a leadott majd’ 30 ezer szavazat 90%-a olaszpárti volt) bekerült a francia nemzetgyűlésbe is. A helyi olaszok elárasztották az utcákat, „Viva Nizza! Viva Garibaldi!„, skandálták. Majd 10.000 francia katona érkezett a városba, Garibaldi lemondott, a helyi olasz lapokat pedig folyamatosan betiltották, irredentizmus vádjával.

Az 1871-es felkelés

Garibaldi-ház 1852

Ekkor Nizza már valódi üdülőváros volt. Egy befolyásos angol tiszteletes vezetésével a gazdag angol kolónia tagjai promenádot (azaz Camin deis Anglés La Promenade des Anglais) építettek, amelyet a város kibővített, a mai mintegy hét kilométeres hosszára. A promenád egyik leghíresebb szállodája a Negresco, amelyet egy bukaresti születésű vendéglátós, Henri (avagy Alexandru) épített 1913-ban. Szintén említésre méltó a Palais de la Méditerranée, mely a húszas évek végén épült. Ha valaki a városban jár, annak érdemes ellátogatni még a Matisse- (a festő a városban hunyt el) és a Chagall-múzeumba.

A Hotel Negresco

Ha már Chagall, a festő fehérorosz származású. A 19. században az angol arisztrokratákat oroszok követték a városba, ahol nem csak egy barokk katolikus katedrális, valamint a neogótikus Notre Dame de Nice (itt 2020-ban hárman hunytak el egy terrorista támadásban), hanem a XX. század legeleje óta egy orosz ortodox székesegyház is található. A moszkvai patriarka alá tartozó, orosz állami tulajdonban lévő Szent Miklós katedrális Nyugat-Európa legnagyobb ortodox temploma – a Nizzában 1865-ben elhunyt orosz trónörökös, Nyikolaj Alekszandrovics Romanov nagyherceg halálának helyszínén építették. A városba 1917 után újabb tömegek érkeztek Oroszországból, ahogy 1990 után az oligarchák kedvenc bulihelye is lett a francia Riviéra ezen ékköve. A 350.000-es Nizzában ma is többezer orosz él – az orosz származású franciákkal együtt ez a szám tízezresre tehető.

Notre Dame de Nice

A második világháború alatt rövid időre visszakerült a város olasz kézre, az elmúlt évtizedek azonban az egyre növekvő turizmus mellett nyugalmat hoztak – egészen 2016-ig. Ekkor egy tunéziai születésű, de már egy évtizede a városban élő muszlim teherautósofőr a promenádon a július 14-i tűzijátékot élvező tömegbe hajtott, 521 embert ütött el, közülük 87-en belehaltak sérüléseikbe.

A terrortámadáshoz használt kamion

Ha Niceről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a Nice-i salátát (salade nicoise, vagy salada nissarda), ennek a tizenkilencedik század végén megjelent ételnek a hozzávalóiról azóta is komoly viták folynak: hagyományosan paradicsom, szardella (manapság sokszor tonhal) és olívaolaj kötelező bele, egy 1903-as recept szerint paprika, articsóka és olívabogyó is kell bele, ecetes-mustáros-olívaolajos öntettel. Arról, hogy ecet kell-e bele, a mai napig viták folynak, ahogy arról is, hogy főtt zöldségek (krumpli, kukorica) vagy citromlé mehet-e a salátába. A nice-i étteremszövetség szerint nem.

Salade niçoise

A mai ellenfelünk, az OGC Gymnaste Club de Nice, azaz Nice-i Torna Club néven 1904-ben alapult, a futball szakosztálya azonban csak 4 évvel később indult el. A következő évtizedekben a helyi dél-keleti ligában játszott, 1919-ban a piros-fekete színeket, 1924-ben pedig mai nevüket, az Olimpique Gymnaste Club de Nice-t, azaz az OGC Nice-t vették fel. 1930-ban a francia szövetség megszavazta a profizmus bevezetését, a Nice pedig más déli klubokkal együtt belevágott a profizmusba, a Division Nationale, a nemzeti osztály alapítójaként annak első, 1932-33-as évben hetedikek lettek, majd egy évvel később utolsóelőttiként kiestek. A klub egy évig sehol nem indult, majd a másodosztályban folytatták, a profizmus 1939-es betiltásáig.

A II. világháború után a másodosztályba sorolták őket, az 1948-49-es szezonban az osztrák edző, Anton Marek vezetésével visszajutottak az élvonalba. Az ötvenes években volt a klub aranykorszaka. Első bajnoki címüket az 1950-51-es szezonban nyerték, argentin és svéd légiósokkal, majd egy évre rá ismételtek, a bajnok cím mellé pedig megnyerték a francia kupát is.

OGC Nice 1951/52

A kupát sikerült behúzniuk 1954-ben is, ekkor már a Casablancából érkezett legendás francia csatár, Just Fontaine vezetésével. Vele nyerték meg az 1955-56-os bajnokságot is, de a szezon végén a Reims-be szerződött. Az 1956-57-es BEK-sorozatban, az Aarhus ellen előselejteztek (6-2), az első fordulóban a Rangersen három meccsen jutottak túl (2-1, 1-2, 3-1), a Real Madrid azonban túl nagy falat volt (2-6). Az 1958-59-es szezonban újra bajnokok lettek, történetük során eddig utoljára. A következő évben újra a Real Madrid volt a végállomás (3-6) a BEK-ben, miután a Shamrock Roversen (előselejtező, 4-3) és a Fenerbahcén (8-4) túljutottak.

Just Fontaine

A következő évtized jóval csendesebbre sikeredett, kétszer is kiestek egy-egy szezonra és bár háromszor indulhattak a VVK-ban, mindannyiszor az első körben kiestek (Örgryte, 1966, 3-4; Fiorentina 0-5, 1967; Hansa Rostock, 1968, 2-4). 1969-ben Roger Loeuillet lett a klub elnöke, aki számos francia válogatott mellett (köztük a francia csapatkapitány, Claude Quittet) holland és svéd válogatottakat is igazolt.

1973-ban és 1976-ban is második helyen végeztek, 1978-ban pedig kupadöntőt játszottak (Platini találatával nyert a Nancy). Az 1973-74-es UEFA Kupa sorozat remekül indult, a Barcelona ellen jutottak tovább (3-0, 0-2), ahogy a Fenerbahce sem okozott gondot (4-0, 0-2) – a tizenhat közt a Köln annál inkább (1-0, 0-4). 1976-ban az első körben kiestek az UEFA Kupából (Espanyol, 2-1, 1-3). A következő 37 évben viszont már csak egyszer indulhattak nemzetközi kupában.

A klub 1982 és 1985 közt a másodosztályban szerepelt, majd 1991-ben majdnem megszűnt, miután gazdasági okokból kizárták a másodosztályba. Attól, hogy a Bordeaux idén nyári sorsára jussanak, egy új elnök, André Bois menttette meg a klubot. 1994-ben visszajutottak az élvonalba, majd három évvel később megnyerték a francia kupát – a sorsolásnak köszönhetően a Bastián kívül csupa alsóbb osztályú ellenféllel játszva. Ugyanebben az évben tökutolsóként ki is estek. A KEK-ben a Kilmarnockot kiverték (3-1, 1-1), a Slavia ellen azonban már kiestek (2-2, 1-1, idegenben lőtt több gól után).

Öt évig „senyvedtek” a másodosztályban, annak ellenére, hogy 1998-ban 20 millió francia frankért (3-3.5 millió euróért) megvette a klubot a Roma tulajdonosa, az olasz olajmágnás Franco Sensi. 2002-ben másodikként feljutottak ugyan, de elsőre nem kapták meg az induláshoz szükséges licencet, csak miután a játékosok lemondtak a feljutási bónuszokról. Sensi távozott a klubtól, a következő évtized Maurice Cohen irányítás alatt a komoly krízisektől, de a komoly eredményektől is mentes volt, annak ellenére, hogy a csapatban olyan játékosok fordultak meg, mint Hugo Lloris, Ederson vagy Loic Remy.

2011-ben egy új elnök, Jean-Pierre Rivére 12 millió eurót befektetve vette át a klub irányítását. 2012-ben kinevezték Claude Puelt vezetőedzőnek, a klub pedig a negyedik helyen végzett. 2013 nyarán így az Európa Ligában indulhatnak – nem nagy sikerrel, az első párharcukat elvesztik az Apollon Limasszol ellen a selejtező playoff körében (1-0, 0-2). 2013-ban felavatták a 2016-os EB-re készült városi stadiont, amely ma az Allianz Riviera nevet viseli. A 35.000-es aréna az 1927-ben megnyitott, 18.000-es Stade du Ray-t váltotta.

Stade du Ray 1929

2015-16-ban a Nice újra a negyedik helyen végzett, 63 ponttal, selejtező nélkül indulhattak az Európa Ligában, ahol negyedikek lettek hat ponttal a Schalke, a Ramírezzel felálló Krasznodar és a Salzburg mögött. Ekkor már új tulajdonosa volt a klubnak, a kínai-amerikai befektetők (New City Capital, Plateno Group, Pacific Media Group). 2016 nyarán a svájci Lucien Favre veszi át a klub irányítását Pueltől.

A 2.5 millióért igazolt Dante és az ingyen megszerzett Mario Balotelli 18 góljának segítségével Favre a harmadik helyre vezette csapatát, a klub pedig a Bajnokok Ligájában indulhatott. A harmadik selejtezőkörben az Ajaxot legyőzték (3-3, idegenben lőtt több gól után), a Napoli elleni kettős playoff-vereség után pedig az EL-ben folytatták. Ott a csoportkörben a Lazio mögött, de a Vitesse-t és a Waregemet megelőzve második helyen zártak, a 32 közt a Lokomotív Moszkva ellen kettős vereséggel estek ki. 2018 nyarán Favrét Patrick Viera váltja, a csapat pedig csak a hetedik helyen végez.

2019 augusztusának végén a klubot megveszi a Jim Ratcliffe tulajdonában lévő Ineos 100 millió euróért. Az azóta eltelt 5 évben csaknem 300 millió euróért igazoltak játékosokat, miközben „csak” 160-ért adtak el. Ratcliffe érkezésekor arról beszélt, hogy a PSG konkurenciái lesznek, mára elmondható, hogy ez nem valósult meg. És bár a klub anyagi helyzete megnyugtatónak tűnt, az idei nyáron felmerült az is, hogy az azóta a Manchester Unitedben is tulajdonrészt szerző olajmágnás túlad a klubon. Annál is inkább, mert az idei nyáron a Ligue 1 nagyot bukott a TV-s jogdíjakon, a remélt évi egymilliárd eurós bevétel helyett a Bein Sport és a DAZN „csak” 660 millió eurót fizet a közvetítésekért. Tekintve, hogy az élvonalbeli klubok bevételeinek 50-75%-a jogdíj, ez komoly következményekkel járhat.

Jim Ratcliffe

A Nice-nél ezt az is bonyolítja, hogy a nyáron az UEFA – mivel a Manchester United és a Nice is az Európa Ligában indul – nem csak azt tiltotta meg, hogy a két klub egymástól igazoljon, hanem azt is, hogy az Ineos vezetése kapcsolatot tartson a Nice-szel, a részvényeit pedig egy évig független vagyonkezelő kezébe kellett adja – és a kieső TV-s bevételeket sem pótolhatja. A 2018-19-es 50 millió eurós költségvetés a 2022-23-as szezonra megduplázódott, a tavalyi évben azonban „mindössze” 85 millió euró volt a francia szövetség felügyelőbizottsága, a DNCG szerint.

A COVID miatt félbeszakadt 2019-20-as szezonban a klub az ötödik helyen zárt, az EL-csoportkörébe kerülve ezzel. A Bayer Leverkusen, a Slavia Prága és a Hapoel Beer Seva mögött a negyedik helyen végeztek, három ponttal, 16 kapott góllal. Vierának távoznia kellett, helyette egy román edző, a korábbi segédtréner Adian Ursea vette át a klubot, a csapat csak kilencedik lett a szezonban. Tőle 2021 nyarán Christophe Galtier veszi át a kispadot, akivel újra az ötödik helyen végeznek, sőt a francia kupadöntőbe is bejutnak – 2022 májusában a Nantes ellen azonban 1-0-ra kikapnak. Galtiert a PSG szipkázza el, így Favre visszatér a klubhoz. Ebben a szezonban újra csak a 9. helyen zárnak, Favre pedig már januárban távozik, az őt váltó Didier Digard is, a szezon végén, annak ellenére, hogy az EKL-ben történetük egyik legjobb szereplését hozzák: bár a Makkabi Tel-Aviv ellen csak hosszabbításban jutottak tovább a selejtező playoffjából (2-1), utána kilenc ponttal a csoportjuk első helyén végeztek a Köln, a Partizan Belgrád és a Slovácko előtt. A nyolcaddöntőben a Serif Tiraszpol ellen simáznak (4-1), a Basel ellen azonban nem hoz szerencsét a hosszabbítás (2-2, 1-2).

2023 nyarán a török Alanyasportól a mindössze 34 éves Francesco Fariolit szerződtetik edzőnek, akivel a „szokásos” 5. helyet húzták be, 34 meccsen 15 győzelmet aratva, 40-29-es gólkülönbséggel, 55 ponttal zártak. A fiatal olasz szakember az Ajaxhoz igazolt a nyáron, a csapatot a Lens-szal a 2022-23-as szezonban majdnem bajnokságot nyerő, 53 éves Franck Haise vette át – a Lens abban a szezonban 1 ponttal végzett a PSG mögött. Haisével a csapat felemás formát mutat, az Angers elleni 4-1 mellett a St. Etienne-t rekordgyanús 8-0-ra verték, és döntetlent értek el a PSG ellen is (1-1), de a két EL-meccsel együtt – Real Sociedad (1-1, o), ill. Lazio (1-4, i) – az eddigi tíz meccsből mindössze kettőt nyertek meg, míg ötöt elvesztettek.

Ebben szerepet játszik az is, hogy a Nice komoly sérüléshullámmal kell együtt éljen, megsérült a tavaly 22.5 millió euróért szerződtetett csatár, Terem Moffi; a balhátvéd Melvin Bard; a nyáron az Aston Villától vett Morgan Sanson is. A francia válogatott, korábban 62 millió euróért a Tottenham Hotspurhöz igazoló Tanguy N’Dombele csípősérülés miatt kihagyta a Nantes elleni összecsapást. És mint Haise is elmondta, Dante sem teljesen egészséges.

A mindig 3 (5) védővel felálló csapat elsőszámú kapusa a lengyel válogatott, 199 cm magas Marcin Bulka, a jobbhátvéd a 32 éves Jonathan Clauss, a balszélen Bard sérülése óta vagy a tunéziai Ali Abdi vagy a 21 éves Tom Louchet mellett döntött Haise. A három belsővédő poszt közül az egyik a 41 éves Dantéé lenne, ha bevethető, a másik kettőn pedig jó eséllyel Antoine Mendy és a kanadai Moise Bombito osztozna, de az sem lenne meglepő, ha az amúgy védekezőközéppályás, lehetetlen nevű burundi Ndayishimiye lépne ide vissza. A középpályán N’Dombele esetleges hiányában Pablo Rosario és Hicham Boudaoui játéka a legvalószínűbb. Az egyik szélen az eddig négy találatával legeredményesebb Nice-játékos, a 23 éves Evann Guessand, míg a másikon Jérémie Boga játéka a legvalószínűbb, míg a középcsatár posztján leggyakrabban Mohamed-Ali Cho, illetve a Dortmund kölcsönjátékosa, Youssoufa Moukoko szereplése a leginkább várható.

A Nice a Sociedad ellen 59, a Lazio ellen 56%-ban birtokolta a labdát, a spanyolok ellen 47, az olaszok ellen 33 labdát szereztek az ellenfél térfelén – a letámadásuk nem túl intenzív ennek ellenére, azonban hatékony. Kevés a hosszú labdájuk (8%) és a kontrájuk (1.1 / meccs). Az átlagos xG-jük 1.43, ebből 1.8 gólt szereztek (a St. Etienne elleni meccs nélkül ez 1.14 és 1.11), míg az ellenfeleiknek 1.24 xG-ből sikerült 1.3 gólt elérnie. Csak érdekességképp, a sok sérült és hiányzó ellenére a Nantes ellen pályára lépett 14 labdarúgóért 82 millió eurót fizetett a Jim Ratcliffe irányította vállalatcsoport.

A csapat beceneve a Sasfiókák, a sas a címerükben is megjelenik – és ahogy mi, úgy ők is reptetnek sast a meccseik előtt. A klub 1985-ben alapított szurkolói csoportját, a Brigade Sud Nice-t a francia belügyminisztérium 2010-ben feloszlatta – helyüket a Populaire Sud vette át. A klub legnagyobb riválisa a Marseille, a szomszédvár Monaco, a legtöbb balhé pedig a Bastia – Nice összecsapásokkal járt az 1970-es évek óta. A csapat bajnoki átlagnézőszáma tavaly 25 ezer volt, ez a nyolcvanas években és a 2008-2012 közti időszakban csak 8-9000 volt.