Gyula bácsival a mostani csapatról is beszélgettek, és azt is elmondta, miért nem szereti a fradista kézfogást.
– A Fradi vezeti ugyan a bajnokságot, mégis sok az elégedetlenkedő hang…
– Csodálkozom a szurkolókon, a sporthoz értő embereken – a drukkerek is ilyenek. Ennyi év után ugyanis várható volt, hogy a csapat bizonyos visszaesést produkál majd, ez meg is történt, ami teljesen életszerű. De ez a nyafogás a Fradi, illetőleg a szurkolók részéről… Arról van szó, hogy sokszor nagyon akar a csapat, de olyankor az embernek semmi sem sikerül, ezt tapasztalatból mondom, nem kitaláltam. Ám hogy még egy győztes meccs után is fütyüljenek, mint például a Nyíregyháza ellen, azt nem tartom jónak, helyesnek. Igaz, az sem teljesen normális, ha súlyos vereségeket követően is tapsolnak, énekelnek. De hát ma ilyen világot élünk.– Zsinórban hat bajnoki cím, egyes vélemények szerint simán meglesz a hetedik is. Egyetért?
– Nem, egyáltalán nem. Az a helyzet, hogy megszokta mindenki: a Fradi győz. Ha esik, ha fúj, a zöld-fehérek nyernek. És most nem így van.– Anderlecht, Tottenham, Paks…
– Így igaz, egy picit lehet, elkényelmesedett a csapat. Mindenkinek a saját háza körül kellene söpörnie, s amennyiben a Ferencváros is ezt csinálja, akkor majd jönnek a sikerek, az újabb győzelmek. Annak viszont örülök, bármekkora fradista is vagyok – kisebb megszakításokkal 1952 óta vagyok a Ferencváros tagja, mind a mai napig, s remélem, még nagyon sokáig itt leszek -, hogy több csapat felnőtt a feladathoz, s méltó ellenfele a Ferencvárosnak.– Az Újpest mikor lesz az?
– Nagyon remélem, hogy hamarosan. Látni kell, hogy Újpesten a korábbi években valamit nagyon elszúrtak, ahogyan a Honvédnál és a Vasasnál is. Sajnos, azt kell mondanom, hogy az említett kluboknál olyan hozzá nem értés valósult meg, amilyet még nem láttam. Drukkolok, hogy az Újpest javuljon fel, és bizony soha nem kívántam, hogy az Újpest kiessen, hiszen a derbinek, az egymás elleni összecsapásnak nincs párja. Amikor jön a Fradi – Újpest, vagy Újpest – Fradi, akkor már egész héten lázban ég az ország. Drukkolok annak is, hogy a Vasas és a Honvéd kerüljön vissza az élvonalba, hogy legyenek olyan vidéki fellegvárak az NBI-ben, mint a Pécs és a Szombathely, s akkor nívósabb lesz a bajnokság. Most azt látjuk, hogy a Felcsút fejlődik, s meglepően jól játszik. Jelenleg ez van…– Vissza az Üllői útra, a mostani csapathoz. Akadnak vélemények, hangadók, akik a holland vezetőedzőt, Pascal Jansent nem tartják Fradi-szintű trénernek. Mi erről a véleménye?
– Milyen érdekes ez a fajta hozzáállás. Amikor a Fradi sorra nyerte a meccseket, akkor Fradi-szintű tréner volt?! Tudomásul kell venni, hogy nem az edző tehet arról, ha gyengébb a játék, mert az elképzeléseket a csapatnak, a labdarúgóknak kell megvalósítaniuk. Amikor szuper mérkőzéseket játszottak, jó volt az edző, pár héttel később, amikor becsúsznak vereségek, meg kutyaütő a szakember? Mindig a játékosok az urak, ők mennek fel a pályára, rajtuk múlik minden. Csak ezt sajnos mindenki elfelejti…– A régi időkben tapasztalt, riválisokkal kötött barátságok ma is fellelhetőek?
– Ezt nem tudom, de azt büszkén mondom, hogy mi annak idején haverok voltunk a pályán kívül, és ellenfelek a pályán belül. Nem pedig ellenségek! Nagy különbség. Ha annak idején a Dózsa is, mi is Pesten játszottunk, akkor csak az volt a kérdés, melyik csapat ér előbb a Pipacsba. Oda, ahol Gyuri bátyánk, a zongorista nagy fradista volt, s ahogy beléptünk, már játszotta is a Fradi-indulót, az újpestiek persze felháborodtak. De ez csak játék volt, kedveltük egymást, én pedig mindenkivel jóban voltam.– Ha már itt tartunk: miből táplálkozott Albert Flórián és Szűcs Lajos iránti szoros, meghitt barátsága?
– Egy húron pendültünk. A Ferencváros kölyökcsapatához 1952-ben kerültem, Albert Flóriánnal együtt. Ő három évvel fiatalabb volt, ezért én picit gyorsabban előrébb kerültem. Aztán Flóri nagyon gyorsan utolért engem a tudása alapján. Öt évvel később, ’57-ben én kerültem először az NBI-es csapathoz, utána jött Flóri, és valahogy összekovácsolódtunk. Mi Flórinak mindig megadtuk a tiszteletet, ő is nekünk, és soha nem volt köztünk vita. Flóri szintén a József Attila lakótelepen lakott, ahol én is a szüleimmel, összejártunk, együtt mentünk haza az edzésről villamossal, és sokszor együtt ettük édesanyám palacsintáját nálunk a konyhában.– Az imént említette, hogy 1952-től élete a Ferencváros. Árulja el: mi a fradizmus lényege?
– Ha az ember elkötelezi magát valahová, akkor azt a klubot úgy kell szeretni, mint saját magát. Emellett Magyarország szeretete szintén erősíti a fradizmusomat, sohasem disszidáltam, szeretem a hazámat a mai napig. A régi idősektől belém ivódott a rend, a fegyelem és a zöld-fehér színek megbecsülése. És ez már soha nem fog változni, a síron túl is csak a Ferencváros fog létezni számomra.– Miért nem szereti a kisujjas, fradista kézfogást?
– Megmondom őszintén, számomra ez rettentően fontos. A régi öregektől, az idős játékostársaktól megtanultuk, hogy ha kezet fogunk, azt keményen, határozottan tesszük, a másik szemébe nézésével. Nekem elfogadhatatlan, ha csak az ujjait, a kisujját nyújtja valaki.– Mit érzett, amikor 2006-ban megtudta, kizárták a Ferencvárost az NBI-ből?
– Óriási csalódás volt, a Fradi történelmének gyásznapja. Emlékszem, banki bizonylatokat kellett volna bemutatni az MLSZ-nek, amire a tartozások ellenére minden NBI-es klub képes volt, csak a Fradi nem. Ki is zártak minket…SportPlusz nyomán
