Fontos pontokat szereztünk meg a bosnyákok otthonában.

Férfi labdarúgás, Nemzetek Ligája, A-liga, 3. csoport, 4. forduló
Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-1) Magyarország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Marco Rossi

Amikor ilyen stadionban, ilyen ellenfél ellen játszol, az sosem könnyű, ahogy a németeknek sem volt az. Tudtuk, hogy hogyan fognak kezdeni, és bár az első 10 percet megszenvedtük, fokozatosan megérkeztünk a mérkőzésbe. Voltak helyzeteink, aminek az volt az oka, hogy Vargát és Sallait sikerült jól megjátszanunk. Úgy gondolom, jobban is kihasználhattuk volna ezeket, és akkor kevésbé lett volna szenvedős a mérkőzés. A második gól után is jól tudtunk nyomást gyakorolni, a védekezésünk is rendben volt. Összességében a mai mérkőzés is megmutatta, hogy a csapat visszatért, és a csapatszellem is a régi. Mindenki dolgozik a másikért. Mi ilyen csapat vagyunk: minden labdáért megküzdünk, mindenért futunk, így tudunk győzni. Azt kértük a srácoktól, hogy direktebben játszanak, és a pálya utolsó harmadában próbáljanak kapura lőni, fejezzék be az akciókat, mert nem szeretném, ha mi nem próbálkozunk lövéssel, ők pedig egy kontrából betalálnának. Most már megvan a lehetőségünk, hogy bejussunk a rájátszásba az A-ligából. Németország és Hollandia áll előttünk, nehéz elképzelni, hogy a második helyért is harcba szállhatunk, de a Nemzetek Ligájában matematikailag még a második helyet is elérhetjük. Hollandia ellen idegenben játszunk, az küzdelmes meccs lesz. Addig viszont két lábbal a földön kell maradnunk, hiszen két jó mérkőzés van mögöttünk.