Bognár György szerint bejött a meccstervük.
Pascal Jansen
Elsőként gratulálok a Paksnak a győzelemhez, a félidőben megérdemelten vezettek 2-0-ra. Nem kezdtünk jól, aminek ez lett az eredménye. A félidőben próbáltunk változtatni minden téren, a pályán, taktikailag és mentálisan is. A második félidő egy másik történet volt, megdolgoztunk a gólért és voltak további nagy helyzeteink is, legalább az egyenlítéshez elégnek kellett volna lennie. Ki is nyíltunk egy kicsit, ami lehetőséget adott az ellenfélnek a kontratámadásokhoz. Ami meglepett, hogy kaptunk egy ugyanolyan gólt, mint a második volt. Nem a gyors gól zavart meg minket, az elejétől kezdve nem voltunk ott fejben, sokkal agresszívebbek voltak, mint mi, egy olyan játék jött balról, amire készültünk, mégis engedtük, a kipattanónál sem voltunk ott, ez a koncentráció hiányára utal. Azt beszéltük a fiúkkal, hogy a Tottenham elleni első 20 perchez hasonlóan kellene kezdenünk, mégis ennek az ellenkezője történt, ezért is volt meglepő az első gól számomra, a második pedig még inkább az volt, mert egy könnyen levédekezhető szituáció volt. Nagyobb iramot is kellett volna diktálnunk, jobban futtatni a Paksot. Ha nem azt a játékot játsszuk, amit terveztünk, nem használjuk ki a helyzeteinket, nem alakítunk ki eleget belőlük, akkor ez a vége.
Bognár György
Büszke vagyok a játékosaimra, egyénileg és csapatszinten is nagyon jól teljesítettek. A tervünk az volt, hogy az első negyedórát megnyomjuk, letámadjuk a Fradit, kiindulva abból, hogy csütörtökön azért egy tétmeccset játszottak és viszonylag keveset rotáltak, ez nagyjából bejött. Az első félidőben szerintem egész jól játszottunk, a másodikban csak bekkeltünk, tartottuk az eredményt. Nagy nyomás nehezedett ránk, de minőségi helyzeteket nem nagyon dolgozott ki a Fradi. Böde Dani az előző héten nem edzett végig, mert volt egy kisebb sérülése, ez látszott is a játékán, de a héten már igen, ezért döntöttem úgy, hogy 60 percet biztosan tud játszani, és ha az a terv, hogy az első félidőt megnyomjuk, próbálunk előnyt szerezni, ahhoz ő is kellett a pályán. A 60. perctől annyit módosult a játékunk, hogy a Böde mögötti négy belső középpályással már nem nagyon tudtuk kihozni a labdát, nem volt, aki felszedje azt, a Dani meg egyedül maradt fent. Ezért kellett Tóth Barnával együtt Vargát is behozni, aki összekötő kapocs volt a középpálya és a center között, úgy gondolom, hogy ez egy jó döntés volt. Nagy nyomás volt, benne lehetett volna az egyenlítés, de olyan helyzeteket nem tudtak kidolgozni, ami miatt aggódni kellett volna. Most volt először, hogy valaki ellen úgy tudtunk pályára lépni, hogy egy hetet készülhettünk rá, az ellenfélnek meg volt két napja. Mindegy, hogy jobb csapat-e a másik, jobb játékosai vannak-e, a mentális és a fizikai fáradtságtól nem tud olyan kiélezett lenni. Bárkit meg tudunk verni és bárkitől ki tudunk kapni, a játékosaink nem gépek. Osváthnak a Győr ellen volt vagy 15 beadása, egy sem sikerült, kihagytam a Videoton ellen, a helyén a kisfiú nagyon jól is játszott, de nyilván a Kehindével szemben jól jött a védekezési képessége, sebessége, a kispad is használt neki, látszott rajta, hogy újra azt az Osváthot látjuk, akit az előző időszakban.




