Pakson már fűtik a kazánt…

Vasárnap a bajnokságot hibátlan mérleggel vezető Ferencváros érkezik Paksra. – Nehéz megjósolni, hogy a Fradi milyen állapotban lesz a Tottenham elleni Európa Liga-meccse után, velünk is előfordult, amikor versenyben voltunk a nemzetközi porondon, hogy a hétközi kupamérkőzés után jól futballoztunk a bajnokin, de az is, hogy rosszul. Egy biztos, a Ferencváros kerete messze a legerősebb a magyar mezőnyben, azaz gond nélkül jó állapotban lévő csapattal tud felállni. Látható, hogy Matheus Saldanha kimagasló képességű labdarúgó, de nem hinném, hogy külön készülnénk a brazil csatárra. A Fradi csatárai egyénileg jók, de ha kisegítjük egymást a pályán, felvehetjük a versenyt. Pakson azért néhányszor már megfogtuk a Fradit, és bár nagyon nehéz kilencven perc elé nézünk, hazai pályán egyértelműen a győzelem megszerzése a célunk. – mondta Windecker József.

Az a tény, hogy a Puskás Akadémiát az NBI-es találkozón leiskolázta az FTC, egyetlen paksi játékosban sem maradt meg riasztó emlékként, ők nem tartanak hasonlótól, szögezi le Gévay Zsolt, aki két éve segíti edzőként Bognár György munkáját. – A Fradi mennyiségben és minőségben is „mély” játékosállománnyal bír – mondta Gévay. – Igaz, a legutóbb bajnoki kiírásban a velük játszott egyik találkozót elveszítettük 6-1-re, de bajnoki összecsapás más típusú 90 percnek ígérkezik. A középpályán dőlhetnek majd el fontos dolgok.

A vasárnapi bajnoki előtt a szakember aláhúzza, kiemelt feladatuk lesz Varga Barnabás és Matheus Saldanha semlegesítése. – Egy idényen keresztül Pakson együtt dolgoztam Vargával, példátlan, hogy 70 centi az emelkedési magassága, Saldanha pedig tudásával a magyar élvonal különlegessége.

Előfordulhat, teszi hozzá Gévay, hogy a csütörtöki Európa Liga meccsel a lábában nem forog majd olajozottan a Pascal Jansen edző Fradija. – Akár a győzelmünk sem kizárt, hiszen mentálisan a Paks igen erős. Ráadásul a legutóbbi Magyar Kupa döntőben 2-0-ra megleptük a bajnokcsapatot, jó, ha erre emlékeznek a fővárosiak…

Metropol, NSO, Sportal