Bemutatjuk mai ellenfelünket, régi ismerősünket, az Anderlechtet.

Anderlecht az 1.2 millió lakosú, teljesen egybenőtt Nagy-Brüsszel (brüsszeli régió) 19 kerületének (helységének) egyike, annak délnyugati részén, 120.000-en lakják. Mai ellenfelünk, az RSC Anderlecht ennek a városrésznek a csapata, 1908. május 27-én alapították.

Brüsszel mai területén már a kőkorban is laktak, de a települést a tizedik század végén alapították a Senne-folyó partján, a következő évszázad végére pedig már 30.000-en laktak ott, miután fontos helyet töltött be a város textilkereskedelemben, Brugge, Gent és Köln közt. A 12. század végén a Német-Római birodalomba tagozódott be és hamarosan megépültek a város első falai is. A 15. században a brüsszeli születési Burgundiai Máriát hozzáadták a Habsurg I. Miksa német-római császárhoz. Miksa és Mária unokája, a burgundiai és brabanti herceg, V. Károly előbb Spanyolország királya, majd 1519-ben Német-Római császár lett – ekkor Brüsszel fontossága még inkább megnőtt, a Habsburg-birodalom egyik fővárosa lett.

Brüsszel a 15. és 16. század fordulóján

A 16 és 17. században Brüsszel a csipkeipar középpontja lett. 1696-ben XIV. Lajos francia király Anderlecht falujából ágyúzta a várost, ebben, valamint az ezt követő tűzben a királyi palota és város harmada odaveszett. A franciáknak végül 50 évvel később sikerült először rövidebb, majd száz évvel később hosszabb időre megszerezniük Brüsszelt Ausztriától. Egész 1815-ig, a Brüsszeltől és Anderlechttől mintegy 20 kilométerre megvívott waterlooi csatáig francia kézen is maradt. A bécsi kongresszus I. Vilmos által kikiáltott Egyesült Hollandiai Királyságának ítélte a területet és a várost.

1830. augusztusának végén a katolikus flamandok és vallonok lázadásokba kezdtek Brüsszelben. A lázadások kiterjedtek a déli, katolikus területeire. A francia hadsereg hathatós segítségével (az ideiglenes kormány szeptemberi megalakulását követően létrejött hatvanezres sereget 70 ezer francia is segítette) 1831-ben trónra lépett I. Lipót, a hat évvel később trónra lépő brit királynő, Viktória nagybátyja. I. Lipót a walesi hercegnő férjeként, szász-koburg-saalfeldi hercegként jó választásnak tűnt a függetlenségét óvni kívánó új királyság, a terület latinkori nevét felvevő Belgium számára. A fővárossá lett Brüsszel gyors fejlődésnek indult, a század végére, azaz hetven év alatt lakossága 100.000-ről 630.000-re nőtt. Ezzel párhuzamosan az addig holland-ajkú, nagyrészt flamand város elfranciásodott. Az első, Anglián kívüli utasszállító vasút 1835-től Molenbeek és Mechelen közt szállította az utasokat. A 19. század végére az akkor már – elsősorban Kongó révén gyarmattartó állammá váló és rohamosan gazdagodó Belgium fővárosában a szecesszió is megjelent, sőt, sokan az első szecessziós épületnek a helyben született építészzseni, Victor Horta Tassel-házát tartják, amely 1892-93-ban épült.

Victor Horta: Tassel-ház

A várost mindkét világháború nagyrészt megkímélte, 1958-tól pedig egyre nagyobb részben Brüsszel lett az Európai Gazdasági Közösség, majd Európai Unió központja, a ’90-es évek óta pedig de facto fővárosa. Az 1.2 milliós város majd negyede más EU-ország állampolgára (22%). A vallon vagy flamand származásúak nagyjából hasonlóan nagy tömböt tesznek ki (23%), míg a nem európai származású belga állampolgárok 26.5%-ot, a nem európai külföldiek pedig további 11%-ot.

A sokáig néhányszázas, majd 2000 fős falut, Anderlechtet Brüsszel (Lipót által ledöntött) falai mellett alapították. Néhány hónapig itt élt Erasmus a helyi kanonok házában. Jó fekvésének köszönhetően nyári lakhelyként szolgált a helyi nemességnek, de rendszeresen táboroztak itt a Brüsszel ellen vonuló hadseregek is. Számtalan parkot ki is alakítottak a területen. A Belga királyság megalakítását követően 3000-ről a század végéig 48.000-re nőtt, ma pedig 125.000-es a lakossága, melynek jelenleg mindössze 18%-a vallon vagy flamand, a 35%-nyi külföldi legnagyobb része pedig – 7500-an – a románok.

Anderlechtben élt Erasmus mellett egy ideig VI. Adorján, az egyetlen holland pápa (1522-23) és a brüsszeli születésű énekes, Jacques Brel is, akinek dalait olyan előadók dolgozták fel, mint a Nirvana, Edith Piaf, Nina Simone, Sting, Joan Baez vagy David Bowie.

A mai meccs előtti találkozási pont a neoreneszánsz Tőzsdepalota előtti térnél van, innen csak néhányszáz méter a tizenegyedik század óta vásártér Grand Place, de 1695-ben az addigi épületek nagyrészt odavesztek, a helyi céhek azonban hamarosan újraépítették a teret. Az egyetlen megmaradt épület a gótikus városháza, a tér talán legnagyobb éke.

Tőzsdepalota

Grand Place

A város másik híres látnivalója a Manneken Pis, a pisilő emberke, egy eredetileg 1619-ben felállított bronzszobor, melyet egy korábbi hasonló, de ellopott kőszobor helyére készített egy barokk szobrász. 1817-ben sokadjára tönkretették, ekkor teljesen újra is kellett építeni. Ha kevés az ideje valakinek a meccs előtt, akkor a rosszcsont fiúcska helyett talán inkább a gótikus Szent Mihály székesegyházat ajánljuk megtekintésre.

A mai ellenfelünk, az Sporting Club Anderlechtois az 1909-1910-es szezonban a futballpiramis akkori alján, a harmadosztályban kezdett. Még az I. világháború kitörése előtt, 1913 tavaszán feljutottak a másodosztályba. A világháború alatt szünetelt a bajnokság, 1919-ben indult csak újra, a ’20-as években háromszor is feljutottak az élvonalba, de mindannyiszor ki is estek egyből. 1933-ban, az alapítás 25. évfordulóján az SC-ből RSC lett, az eleve lila-fehér Royal Sporting Club címerébe emelte a koronát is. 1935-ben negyedszerre és máig utoljára feljutottak az élvonalba – azóta nem estek ki. Már német megszállás alatt volt Belgium, mikor a klub kezdett a kiscsapat létből kilépni. 1942-ben belga átigazolási rekordért, 125.000 frankért leigazolták az akkor 20 éves csatár Jef Mermanst, a második ligás Tubantia sztárját, aki 1942 és 1957 közt 383 bajnokin 339 gólt szerzett az Anderlechtben.

Jef Mermans, a „bombázó”

Az 1943-44-es szezonban Mermans 33 góljának is hála már ezüstérmesek lettek, az első bajnoki címüket pedig az 1946-47-es szezonban szerzik meg. A következő bő 20 évben inkább azt érdemes feljegyezni, mikor nem bajnok az RSCA – az 1946 és 1968 közti 22 kiírásból 14-et megnyernek és 1965-ben felemelhetik az első belga kupájukat is. A sorozat utolsó két címét egy magyar edző, Béres András irányításával érték el. Béres a ’40-es években a Kispest játékosa volt, majd a másodosztályú Vasas Dinamo játékosaként 1956-ban nyugatra menekült. Kisebb holland, luxemburgi és belga csapatokban játszott, majd edzősködni kezdett, a Beerschotnál elért sikerei miatt szerződtette az Anderlecht 1966-ban. Később a Brugge-t és utolsó munkahelyeként három évig a venezuelai válogatottat is irányította.

A nemzetközi szereplésük nem indult jól: 1955-ben az MTK (épp Vörös Lobogó néven) 10-4-es összesítéssel verte ki őket az akkor induló BEK első fordulójában. 1956-ban a Manchester United 12-0-val ütötte ki őket, majd 1959-ben jött a Rangers, 7-2-vel. Ezért is okozott nagy meglepetést a következő indulásukkor, 1962-ben, hogy az akkor már 5-szörös BEK-győztes, Puskásékkal felálló Real Madridot 3-3-as idegenbeli döntetlen után 1-0-lal kiverték hazai pályán, a selejtezőben, a 32 közt.

Az első fordulóban a bolgár bajnok Szófiát 4-2-vel még búcsúztatták, a Dundee azonban két győzelemmel lesimázta a lila-fehéreket (6-2). 1965-ben a Fenerbahce (5-1) és a Derry (9-0) kiverése után újra megverik a Realt 1-0-ra hazai pályán, Madridban azonban a spanyol királyiak 4-2-re győznek. Egy-egy kört ekkor már rendszeresen mennek, de az első valóban komoly nemzetközi eredményre az 1969-70-es szezonig kell várni, amikor a VVK-ban a Valur (8-0), a Coleraine (13-4), Dunfermline (3-3, idegenben lőtt több gól) után előbb a Newcastle-t (3-3, idegenben lőtt több gól), majd az elődöntőben az Intert verik ki (2-1) – a döntőt azonban az Arsenal ellen 3-4-es összesítéssel elveszítik.

Az utolsó Béres-féle bajnoki címet követő 22 évben „mindössze” hat bajnokságot és hat kupát nyernek, ez az időszak azonban kiemelkedően sikeres a nemzetközi kupákban. A már említett 1969-70-es VVK-döntő után hat évvel, az 1975-76-os szezonban a KEK-ben indulhattak. Meglehetősen szerencsés sorsolással – Rapid Bukarest (2-1), Borac Banja Luka (3-1), Wrexham (2-1), Zwickau (5-0) – jutottak a döntőbe, ahol a West Ham 4-2-es legyőzésével meg is szerezték a trófeát. De itt nem álltak meg, nagyon nem. A Raymond Goethals által irányított csapat legnagyobb sztárjai az Ajaxból érkezett Arie Haan, és a támadók, a szintén holland Rob Rensenbrink és a belga szélső Francois Van der Elst voltak – az épp a Heyselben rendezett döntőben is ők ketten dupláztak.

Az európai szuperkupát is behúzták, a Bayern ellen (1-2, 4-1). A következő évben, szintén a KEK-ben jóval nehezebb sorsolást kaptak – Roda (5-3), Galatasaray (10-2), Southampton (3-2), Napoli (2-1) -, ezúttal pedig a döntőben a Hamburg ellen simán, 2-0-ra kikaptak. Egy harmadik KEK-es év következett, újabb döntővel, ezúttal a Lokomotív Szófia (8-1), Hamburg (3-2), Porto (3-1), Twente útvonalon jutottak a döntőbe, ahol az Austria Wien ellen, a már az első félidőben duplázó Rensenbrink vezetésével 4-0-ra győztek. A kétmeccses Szuperkupa-döntőben pedig a Liverpoolnál voltak jobbak (4-3).

A következő 3 szezon elsőkörös kieséseket hozott a KEK-ben – Barca (3-3, büntetők után) – és az UEFA-kupában – Dundee United 1-1, Kaiserslautern 3-3 (idegenben lőtt több gól).

Az 1981-82-es szezonban a BL-ben indultak, a Widzew Lodzon (6-2), Juventuson (4-2), Zvezdán (4-2) keresztül az elődöntőbe jutottak, ott azonban az Aston Villa jobbnak bizonyult (0-1). A következő évben az UEFA-kupában a Koparitón (6-1), Portón (6-3), Szarajevón (6-2), Valencián (5-2), Bohemianson (4-1) át robogtak el a döntőig, ahol a Benficát győzték le két meccsen (2-1).

A következő szezon újabb UEFA-kupa menetelést hozott – Bryne (4-1), Baník Ostrava (4-2), Lens (2-1), Szpartak Moszkva (4-3), Nottingham (4-3) -, a döntő a Spurs ellen mindkét meccsen 1-1-re végződött, végül 11-esekkel idei második EL-ellenfelünk nyerte meg a sorozatot.

Az 1985-86-os sorozatban a Heysel-tragédia miatt kitiltott angol bajnok, az Everton ellen kezdték volna a BEK-et, azonban így két párharccal – Omonia (4-1), Bayern (3-2) – bejutottak a Steaua elleni elődöntőbe, ahol meglepetésre a későbbi román győztes ment tovább (1-0, 0-3). A következő szezonban a Górnik Zabrze után a Steaua ellen visszavágót játszottak, épp fordított eredménnyel (3-0, 0-1), egy év után ismét a Bayernnel játszottak a negyeddöntőben, ezúttal a bajorok könnyedén mentek tovább (2-7).

Az Anderlecht eddigi utolsó nemzetközi kupadöntőjét épp 20 évvel az első után játszotta, ismét a KEK-ben – Ballymena (10-0), Barcelona (3-2), Admira Wacker (2-1), Dinamo Bukarest (2-0) -, a döntőt, csakúgy, mint 1970 tavaszán, 1990 tavaszán is elvesztették, a Sampdoria ellen (0-2). Ebben a két évtizedben azonban mindenképpen az európai foci legfontosabb csapatai közé kerültek: két KEK, két Szuperkupa és egy UEFA-kupa győzelem mellett négy döntőt is játszottak és kétszer jutottak el a BEK-elődöntőjébe.

Az 1991-ben indult Bajnokok Ligája első négy sorozatából háromszor csoportkörösök voltak (1992-ben az UEFA-kupában indultak), így nem volt meglepő, hogy 1995-ben ellenünk a párharc masszív esélyeseinek tartották belgákat. Mindkét csapat vereségből érkezett az odavágóra (mi Debrecenben kaptunk ki 2-1-re), a Nemzeti Sport féloldalas beharangozója szerint Béres András Anderlecht-továbbjutást várt, a belgák vezetőedzője, Herbert Neumann pedig arról beszélt, hogy a bajnoki vereséget „a Ferencvároson bosszulják meg„. Másnap 15.000 néző előtt egy kiegyenlített első félidő után a hazaiak rohamozni kezdtek, az 58. percben viszont Lisztes indította Kuntityot… A többit mindannyian tudjuk, 1-0-ra, teljesen megérdemelten nyertünk Brüsszelben.

A visszavágóra az Anderlechttel KEK-eket, a Marseille-jel BL-t nyertő Raymond Goethalst hozták vissza a nyugdíjból, kirúgva német elődjét. Az első félidőben nyomott az Anderlecht a teltházat jelentő 18.000 néző előtt, a fordulás után azonban jött Kopunovity és Kuntity összjátéka, amiből előbbi betalált, ezután egy második gólt is szerezhettük volna, erre több lehetőségünk is volt, de De Bilde egyenlített a 65. percben – úgy, hogy a szerelni igyekvő Telek Mancit lerántotta. Innentől nagyon körömrágós, izgalmas félóra következett, majd felejthetetlen örömmámor. A visszavágón talán nem játszottunk olyan kiemelkedően, mint kint – de ez kit érdekelt?!

Az Anderlecht számára ezzel egy korszak lezárult, a BL-be legközelebb csak a 2000-es évek legelején kerül, igazán kiemelkedő nemzetközi eredményeik pedig azóta sincsenek, annak ellenére, hogy azóta a BL-ben 10-szer, az EL-ben egyszer csoportköröztek. Az Európa Ligában egyszer jutottak el a nyolc közé, 2017-ben, a csoportkörben a St. Etienne, a Gabala és a Mainz ellen játszottak, a 32 közt a Zenit, a nyolcaddöntőben az APOEL volt az ellenfél, végül a Manchester United csak hosszabbítás után győzte le őket. 2022-23 az EKL-ben a 16 közé jutásért a Ludogorecet (2-2, büntetők után), a nyolcaddöntőben a Villarealt (2-1) győzték le, míg a negyeddöntőben a Pascal Jansen irányította AZ volt az ellenfél. A hazai 2-0-ás győzelmet egy 2-0-ás vereség követte, majd tizenegyesek – és kiesés.

Habár a nemzetközi porondon ma már nem meghatározó csapat Juhász Roland volt gárdája, 2017-ben már a 34. bajnoki trófeájukat szerezték meg hetven év alatt, azóta azonban nem sok sikerélményük lehetett, a mélypontot a 2022-23-as 11. helyezés jelentette, ez 1937 óta a legrosszabb bajnoki produkciójuk volt.

2017-ben egy belga milliárdos, Marc Coucke vette meg a klubot, azóta elsősorban (sajátnevelésű) játékosok értékesítésből élnek, bár állami szponzorok is megjelentek (korábban egy bank, ma az állami Lotto, a stadion jelenlegi névadója). Ugyan Coucke irányításával 105 milliót költöttek igazolásokra, ennek a duplája érkezett be eladásokból. A korábban Kompanyt (akit Coucke a klub élére is hozott edzőként, mielőtt a Burnleybe távozott volna) és Lukakut is kinevelő csapat olyan játékosokat értékesített, mint Doku (26+8 millió euróval a klub legdrágábban értékesített játékosa – Rennes, majd Manchester City), Saelemaekers (Milan), Lokonga (Arsenal), Duranville (Dortmund), Verbruggen (Brighton), vagy az idei nyár nagy dobása, a védő Zeno Debast (Sporting). Annak ellenére azonban, hogy Debastért a portugálok 15.5 millió eurót adtak, a klub csak 3 milliót költött játékosokra a nyári időszakban, a Milan ifistáját, a 19 éves szerb válogatott Jan-Carlo Szimityet igazolták pénzért.

Hosszú évek komoly, olykor 30-35 millió eurós veszteségei után nagy előrelépést jelentett az EKL-negyeddöntőt hozó 2022-23-as szezon, amikor a 78 millió eurós bevételt 101 millió euróra növelték, a veszteséget pedig az egy évvel korábbi 27 millióról 3 millióra csökkentették. A bérekre ebben a szezonban 55 millió eurót fizettek ki, ez a rendkívül magas belga adóterhek (helyi adójogászok szerint nagyjából a kifizetések 45%-a jut el a játékosokhoz) miatt nem tér el jelentősen nettóban a Fradinál játékosokhoz eljutó összegektől. A klub korábbi vezetése ellen egyébként büntetőeljárás indult, mert a 2017-es üzlet előtt feltupírozták a könyveket – ami érdekes, hogy hasonló okból Coucke is bajba került. Gyógyszercégének, az Omega Pharmának a részvényeit felvásárló Perrigo azzal vádolta meg, hogy nem a valóságnak megfelelően mutatták be a cég helyzetét. Peren kívül 200 millió euró kártérítés megfizetésében állapodtak meg – a cégben részvényeinek az értéke az ötödére esett, így Coucke a helyi lapok szerint már hivatalosan nem is milliárdos.

Coucke egyébként sebesen váltogatja az edzőket, a múlt héten ideiglenesen kinevezett David Hubert-rel a 12. váltás jött, igaz, 10 meccsnél többje ezen időszak alatt csak Fred Ruttennek (13) Frank Vercauterennek (23), Vincent Kompanynak (a Covid miatt két részletben 95), Felice Mazzúnak (22) és a most kirúgott Brian Riemernek (76) volt.

A 2017-18-as bronzérmet egy 6., egy 8., egy 4., hely követte, a 2021-22-es szezonban újra harmadikok lettek, az akkor Kompany irányította csapat az albán Lacit még kiverte az EKL harmadik körében (5-1), a Vitesse-szel (4-5) már nem bírtak. A következő évben Felice Mazzúval közel került a kieséshez a csapat, ezért érkezett a Brentford dán másodedzője, Brian Riemer a csapathoz. Vele sikerült a bentmaradás, a már említett 11. helyen, majd tavaly a bronzéremig vitte a csapatot. Az idei szezonban azonban nem kezdtek jól, az EL-playoffban is csak alig (1-0, 1-0) bírt a Minszkkel a gárda, így jött az edzőcsere. David Hubert minden valószínűség szerint az októberi válogatott szünetig irányítja a csapatot, a Viborgtól 2019-ben érkezett sportigazgató, Jesper Fredberg vezetésével addig szeretnék megtalálni Riemer végleges utódját.

A tavalyi szezonban az az Anders Dreyer volt a legeredményesebb játékosuk (21+9), aki tavaly januárban épp a Midtjyllandtól igazolt hozzájuk. Az elmúlt napokban az agyrázkódást szenvedett Ludwig Augustinssonnal együtt kihagyta az edzéseket, de Dreyer játéka nem lenne teljesen meglepetés. Jan Vertonghen és Thorgan Hazard hosszabb ideje sérült.

A csapat messze legjobb formában lévő játékosa a kapus Colin Coosemans, aki eddig minden meccset végigvédett, 14.82 xcG-ből mindössze 7 gólt kapott. Brian Riemernél a csapat 4-3-3-ban játszott, de a Charleroi ellen David Hubert, a megbízott edző 4-4-2-es felállást választott. A védelemben a Sardella, Szimity, Zanka (avagy más néven Mathias Jörgensen), N’Diaye négyes játszott, a balhátvéd posztot kivéve, ahol Augustinsson helyére kellett beugrani, ők voltak az alapemberek eddig is.

A középpályán a 32-szeres belga válogatott Leander Dendoncker a legbiztosabb pont, őt 2019-ben adták el a 14 millió euróért a Wolvesnak, most az Aston Villától kölcsönözték vissza. Dendoncker az elmúlt két évben csak kiegészítő ember volt, mind a Villában, mind az őt kölcsönvevő Napoliban (ott 21 percet kapott). A másik belső középpályás poszton a 31 éves Mats Rits játékára lehet számítani.

A két szélen a tegnapi sajtótájékoztatón is részt vevő angol Sam Edozie játéka nem lenne meglepetés, őt a másodosztályú Southamptontól vették kölcsön, miután a rangerses szerződése kútba dőlt. Edozie Manchester City nevelés, tavaly nyáron 8 millió fontot fizetett érte angol csapata. A másik szélen Dreyer vagy az belga válogatott támadó középpályás, Yario Verschaeren játéka várható – 4-3-3 esetén utóbbi a középpályán is játszhat. A két támadóposzton a dán válogatott Kasper Dolberg (ő a tavalyi szezonban 15 találatig jutott) és a mindössze 19 éves Mario Stroeykens játszott a hétvégén – ők Riemernél is alapemberek voltak – 4-3-3 esetén Stroeykens a szélen játszhat.

A szezonban mindössze 1.23-as xG-átlaguk van, ebből 1.1 gólt szereztek kilencven percenként. Tíz meccsen 11 gólt szereztek, Stroeykens, a sérült Augusztinsson és az általában csereszélső Francis Amuzu jutott el 2-2 gólig. Ami a védekezést illeti, bőven hagynak helyzeteket az ellenfeleknek is, átlagosan 1.64 xG-nyit (az egyetlen nemzetközi ellenfélnek, a Dinamo Minszknek Brüsszelben 0.85, „hazai” pályán pedig 1.13 xG-nyi helyzete volt), Coosemans vezérletével ebből azonban csak 0.7 gólt kaptak – összesen hetet.

Hazai pályán szeretnek dominálni, 63%-ban birtokolják a labdát, a passztempójuk átlagosan 16.2 (a hétvégén 14.1), mindössze 7%-nyi hosszú passzal próbálkoznak, az átlagos PPDA 9.4 (hétvégén 14.4).

A nézőszám a COVID után helyreállt, sőt tavaly felül is múlták az azt megelőző évek 18-20 ezres bajnoki átlagát, 21.136-os mutatóval – ami teltházat jelent. Az 1917-ben épített Versé stadion helyére a ’80-as években szakaszosan húzták fel a mai 22.000-es stadiont, amelynek 2019-ig Constant Vanden Stock stadion volt a neve. 2012-ben ismét felújították, az UEFA IV-es kategóriájának megfelelően. A legnagyobb riválisaik nem meglepő módon a Club Brugge és a Standard Liege.

A Constant Vanden Stock stadion, avagy mai nevén Lotto Park

Az Anderlecht himnusza ismerős lesz mindenkinek, 1985-ből, ez bizony az eredeti „Olé-Olé-Olé”, mégha borzalmas verzéken is kell átvergődni, míg odajut a dal: