Dr. Juhász Istvánra emlékeztek többek között korábbi csapattársai is – legendás játékosunk búcsúztatása jövőhét kedden lesz az Alsónémedi Köztemetőben.
Mucha József
Megdöbbentünk, és megrémültünk, amikor Juhász Pista összeesett. Mindenki ugrott felé, pillanatok alatt jött az orvos, és néma csend telepedett a teremre. A könnyeinkkel küszködtünk, ahogy végignéztük barátunk és az orvos küzdelmét. Azt nem mondom, hogy megnyugodtunk, amikor azt hallottuk, hogy visszatért a vérkeringése, újra lett pulzusa, mert Pista nem tért magához egy pillanatra sem. Néhány nap múlva jött a hír, hogy már jobban van. Elkezdtük hinni, hogy felépülhet. Úgy tudom, korábban is volt gond a szívével, pacemakert hordott, de valahogy soha nem éreztük rajta, hogy komolyan venné a betegséget. Átszállították egy rehabilitációs intézetbe, de ott ismét rosszul lett, és megint visszavitték a Városmajorba. Bíztunk a felépülésében, mert bivalyerős ember volt. Nem is tudom felfogni, hogy már nincs közöttünk, hiszen rendszeresen beszéltünk, megszámlálhatatlan emlék kötött össze bennünket, és ugyanúgy neki is a Fradi volt az élete, ahogy nekünk, régi játékosoknak. A halála óriási veszteség a Ferencvárosi Torna Club számára…
Rákosi Gyula
A Fradi-meccseken gyakran összefutottunk, akkor főként a fájós lábára panaszkodott, és a szívével is akadtak gondok. Arra intettem, Juci, ne halogass, fordulj orvoshoz, mert a te korodban tilos az egészséggel játszadozni. Egy újabb remek ember, nagyszerű játszótárs ment el a VVK-győztes Fradiból.
Dr. Juhász István, nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük, az FTC saját halottjának tekinti. Szeptember 24-én, kedden 15.00-tól az Alsónémedi Köztemetőben búcsúztatjuk.




