Bassey mellett a dunaszerdahelyiek ügyvezetője is nyilatkozott az átigazolásról.

A barátom, Redzic Damir a DAC játékosa, aki sokat beszélt nekem a kluból, a városról és a vezetőedzőről. Ezért sem kellett sokat gondolkodnom a Dunaszerdahely ajánlatán. Ismerem a stadiont, a Ferencvárossal pályára léptem itt egy felkészülési mérkőzésen. Izgatott vagyok az új kihívás miatt, szeretnék már a legközelebbi találkozón szép pillanatokat átélni a szurkolókkal. A DAC-nak opciója van rám és szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, hogy egy év múlva a vezetőség érvényesítse is ezt” – állapította meg a szerződése aláírását követően a 26 éves támadójátékos, aki a 14-es számú mezt választotta Dunaszerdahelyen.

Fortune egy olyan jellemzőkkel rendelkező csatár, amilyet kerestünk, hogy bővítsük a támadósor lehetőségeit. A sebessége és az atletikussága kiegészíti a jelenlegi támadóink képességeit és megnöveli a versenyhelyzetet. Sok sikert kívánunk neki a klubunknál” – tette hozzá klubunk ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

DAC