A függőleges foci koronázatlan királya szerint legalább öt-hat év fórunk van a Dózsával szemben – Szekeres Tamás szerint is minimum 3 év az előnyünk.
Szekeres Tamás
A Fradin múlik csak, hogy mennyire tudják megszorítani, ha hozza az előző évek átlagát, akkor még mindig nincs a közelében senki idehaza. Ha Újpesten komolyan gondolják, hogy minden területen fejlődni szeretnének, akkor idővel kihívói lehetnek a Fradinak. Ha pedig tanultak azokból a hibákból, amelyeket a zöld-fehérek vétettek a kezdeti időszakban, akkor ezt a folyamatot le lehet rövidíteni nagyjából három évre – azt gondolom, ennyi előnye most minimum van a Fradinak. Az biztos, hogy az Újpestnek ebben a szezonban az első négy-ötben kell végeznie, minden más csalódás lenne.
Várhidi Péter
Én azt gondolom, hogy inkább hosszú távon lehet riválisa az Újpest a Fradinak, amelynek van legalább öt-hat év fórja a lilákkal szemben. Szerintem a következő két évben folyamatos lépésekkel kell építkezni, hogy ez megtörténhessen. A dobogóért már most harcba szállhat az Újpest, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy rögtön a Ferencváros nyomába érjen.









