A piros-fehérek centenáriumukat ünneplik velünk szombaton.

Száz évvel ezelőtt alapították a jelenleg az NB III Észak-Nyugati csoportjában szereplő Balatonfüredi FC-t, amely ebből az apropóból 35-szörös bajnok labdarúgó csapatunkkal játszik barátságos mérkőzést. A szeptember 7-én, szombaton, 15 órakor kezdődő találkozót a BFC Sporttelepen (8230 Balatonfüred, Fürdő utca 34.) rendezik. A gálameccsre a helyszínen 2000 forintért lehet belépőjegyet venni.

Csákvári Tamás, a BFC elnöke

Jobb lett volna nyáron megrendezni a meccset, de a Ferencváros nemzetközi kupaszereplése miatt erre esély sem volt. Hajnal Tamás sportigazgatóval végül abban maradtunk, a szeptember eleji válogatott szünetben örömmel jönnek Balatonfüredre. A Balatonfüred eredetileg polgári egyesület volt. Büszke vagyok rá, hogy a klub története során huszonkét esztendőt töltött NB-s osztályban, ebből a felét az én elnökségem alatt, a kétezerhét óta tartó időszakban. Most is az NB III-ban szerepelünk, és nem szégyen, az átigazolásoknál leginkább a lepattanókat próbáljuk összeszedni, jellemzően Székesfehérvár és Győr a vadászterületünk. De azért van játékosunk Miskolc mellől, Budapestről és Putnokról is.

Fradi.hu, NSO