Labdarúgóink vezetője is értékelte az Európa Liga sorsolást.
„Nagyon intenzív 24 órán vagyunk túl, hiszen egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, de sikerült bejutni az Európa Liga csoportkörébe. Ez egy nagyon nagy dolog a klub életében, hogy sorozatban hatodik alkalommal csoportkörösek vagyunk” – mondta az M1 csatornának Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója „Nagy csapatokat kaptunk, hiszen ellenfelünk lesz a Tottenham és a Frankfurt és a sorozat egy pikantériája, hogy az AZ-vel is összecsapunk, ahonnan az edzőnk érkezett. Nehéz sorozat lesz, de ezt akartuk” – mondta a sportvezető. Tisztában van vele, az eddigi hat helyett ezúttal nyolc nemzetközi kupameccset kell játszaniuk, ami biztos hogy plusz feladatokat ró az együttesre, de ez egy futballcsapat, az a dolguk, hogy futballozzanak. „Örülünk, hogy több meccset tudunk játszani, ez a szurkolóink szempontjából és sportszakmailag is nagyon jó. Mellette ott lesz még a bajnokság, de már megszoktuk az elmúlt hat évben” – mondta a sorozatterhelésről. Úgy véli, a Tottenham elleni egy óriási mérkőzés lesz, hiszen nem minden nap érkezik Premier League-csapat Magyarországra. Óriási felmérő lesz ez számukra, de helyén kell tudni kezelni az erőviszonyokat. „Tovább szeretnénk jutni, nem az a célunk hogy itt játszogassunk. Nehéz meccsek lesznek nehéz ellenfelekkel, de minket most már komolyan kell venni. Vannak gyengébb és jobb meccseink, de úgy gondolom, ahogy telik az idő egyre jobb meccseink lesznek” – mondta Orosz, aki szerint a keret gerince megvan, ha az átigazolási időszakban mégis lenne változás, azt a klub médiafelületein jelentik majd be.
MTI





