Dénes mellett Pascal Jansen értékelte az EL-sorsolást – a csapat már haza is ért Banja Lukából.

A repülőről leszállva néztük a sorsolást, hogy kit sorsolnak a mi nevünk mellé. Lesz pikantériája egy-egy meccsnek, hiszen pont a Frankfurt vette meg Kriszt. A Tottenham is egy valódi sztárcsapat, hatalmas dolog, hogy ezt a csapatot fogadhatjuk a Groupama Arénában. Bármelyik mérkőzésen lehet pontot, pontokat szerezni, ideértve természetesen az első kalapból kikerült csapatokat, mint a Frankfurt és a Tottenham. Minden kalapból kaphattunk volna sokkal-sokkal nehezebb ellenfeleket, persze, tudjuk jól, hogy ezen a szinten nincs egyszerű meccs. Nincsenek irreális elvárásaink, de hiszünk abban, hogy van keresnivalónk az összes találkozón. A vezetőedző oldaláról nézve is lesz különleges meccs, hiszen korábbi csapatát, az Alkmaart fogadjuk majd. Érdekes lett megint ennek a sorsolásnak az eredménye.

Dibusz Dénes

Természetesen hatalmas boldogság, hogy a mi nevünk is ott szerepelt az UEFA Európa Liga sorsoláson, megszenvedtünk érte. Van néhány érdekes csapat, egy ki is emelkedik közülük, tudjuk, kire gondolok, az AZ Alkmaarra. Ez egy olyan dolog, amelynek meg kellett történnie, nem lehetett másképp. Boldog vagyok, hogy ezt a találkozót hazai pályán, a saját szurkolóink támogatása mellett játszhatjuk le. Jó, hogy mi is részesei lehetünk ennek az új lebonyolítási rendszernek. Nagyon várjuk már ezt a kihívást.

Pascal Jansen

(fradi.hu)