Labdarúgóink mestere mellett Mohammad Abu Fani állt a sajtó rendelkezésére.

Csalódás volt a játékosok, a szurkolók, a klub számára, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából. De most izgalommal várjuk az Európa Liga selejtező playoff mérkőzését, most az a célunk, hogy bejussunk a főtáblára. A Borac biztosan jó csapat, hiszen eljutott idáig, felkészültünk belőlük, készen állunk a feladatra, magunkra fókuszálunk és a szurkolók támogatásával sikerrel kell vennünk ezt az akadályt. Követnünk kell, bíznunk kell az edzőnkben és tanulni tőle, más a stílusa, mint a korábbi edzőinknek, ez szerintem a pályán is látszik, élvezzük vele a közös munkát. Az előző meccs más volt, hiszen 0-2-ről indultunk, így nagyobb nyomás alatt kellett játszanunk, bár jól kezdtünk és meg is lőttük az első gólt, utána nem sikerült a másodikat, 1-1 után pedig már nehéz volt. Holnap más lesz, egy másik csapat ellen, mindent megteszünk azért, hogy bejussunk az Európa Liga főtáblájára.

Mohammad Abu Fani

Mindent megteszünk majd, hogy minél jobb eredményt érjünk el az első meccsen és így utazhassunk Boszniába a visszavágóra. Láttuk az európai és hazai meccseiket is, elvégeztük a házi feladatunkat ezúttal is. Kemény meccs lesz, hiszen ők is a főtáblára jutásért játszanak. Az Európa Liga nem az én karrierem miatt számít, hanem a játékosoké miatt és a klubnak jelentene sokat. Elégedett vagyok a támadóimmal, sokat dolgoznak azon, hogy minél jobbak legyenek. Akkor aggódnék, ha nem alakítanánk ki a helyzeteket. Gruber Zsombor kiérdemelte a játékidőt a hétvégén, ő is keményen dolgozik azon, hogy fejlődjön, ha így folytatja, akkor továbbra is meg fogja kapni a lehetőséget. Pesic bent van a keretben, játékra kész, nem kell aggódni miatta. A korábbi csapatommal már voltam Boszniában, jó helyzetbe kerültünk, 3-0-ra vezettünk, de a 2. félidőben megváltoztak a dolgok, amire nem jól reagáltunk, de ez már a múlt, most pedig a Ferencváros vezetőedzője vagyok és magunkra, a holnapi meccsre koncentrálok. Fizikailag erős játékosai vannak, egy játékosukat ismerem is személyesen, Jurich Carolinának a PSV-nél voltam az edzője, egy erős, jó balhátvéd, de voltak többen is, akik felkeltették a figyelmemet, akikre külön is készülnünk kell, de természetesen nem fogok mindent elárulni, hogy mivel szeretném meglepni őket.

Pascal Jansen