A Dózsa elnöki tanácsadója szerint szurkolótáboruk örökös bajnok – Véber Zsuzsi is megszólalt.
„Már a szezon elejétől kezdve is komoly előrelépés történt, szervezettebb a csapat, ami a védekezésben egyelőre látszik, talán ez az egyszerűbb is, támadásban még kell sokat fejlődni. Ezt nem csak azért mondom, mert az első három meccsünkből kétszer kikaptunk, de remélhetőleg érkezik még előre játékos, dolgozunk rajta” – mondta Kovács Zoltán, aki újra kiélezett derbire számít.
„A Fradi ellen remélem hosszú idő után jó eredményt érünk el. Újra kiélezettebb derbire számíthatunk, bízunk a jó eredményben. Nagyon felfokozottak a várakozások, ami érhető, hiszen 26 éve nem nyertünk bajokságot. Miénk az ország legfantasztikusabb szurkolótábora, akkor is mindig megtöltötték a vendégszektorokat, amikor hátul álltunk, most is elkelt az összes jegy, plusz szektorokat is meg tudtunk volna tölteni” – mondta Kovács, aki szerint az új tulajdonosnak köszönhetően érthető és érezhető a lelkesedés, és bízik benne, hogy a játékosoknak is javulni fog a teljesítménye, szerinte a Vidi elleni győzelem már biztató volt.
„Mi úgy nőttünk fel, hogy az Újpest mindig jó csapat volt, jó játékosaink voltak, de az utolsó 15-20 évben ez nem volt annyira igaz. A tulajdonosok, klubvezetők adták egymásnak a kilincset, de senki sem tett azért, hogy ez a csapat valóban bajnokesélyes legyen. Most van meg a lehetőség, hogy komoly klub, komoly csapat épüljön. A szurkolótábor örökös bajnok, érdemelnek egy olyan klubot, amelyik a 21. századi követelményeknek megfelel és rövid időn belül a bajnoki címért küzdhet.”
A Fradival kapcsolatban Kovács elmondta, amit el lehet, azt el kell lesni a sikerekkel kapcsolatban, de ott sem „minden fenékig tejfel” és a hibákat el kell kerülniük, „szolgai módon nincs értelme másolni. Kalapot emelek az eredményességük előtt, ezt mondatja a sportszerűség. Mi más úton, de jó irányba indulunk.”
A szombati meccsel kapcsolatban a tanácsadó elmondta, várja, hogy a két tábor egymásnak feszüljön. „Ma már persze kulturáltabban, mint a mi időnkben, de a játékosokat ez feldobja, erről szól a derbi, erről is szól a futball, ami a nézőkért van, a feszültséget pedig a pályán és azon kívül is kezelni kell”.
„Nem szoktam tippelni az iksznek örülnék. Ott leszek majd, az utolsó percig szorítok majd, de előre aláírnám a döntetlent” – zárta mondandóját.
forrás: origo.hu




