Bettit – és még többeket mellette – kórházban kellett ápolni a nyíltvízi úszás után.

Az olimpián ötödik helyen célba ért nyíltvízi úszó, Fábián Bettina kórházból posztolt képet közösségi oldalán, Instagram-sztorijában ez állt: „Show vagy a sportolók biztonsága…?”.

Információink szerint Fábián Bettina péntek este lett rosszul, s vitték be kórházba, ahol infúziós és gyógyszeres kezelést kapott. Szombatra jobban lett, hamarosan pedig haza is mehet. Fábián csütörtök reggel, a nyílt vízi úszók 10 km-es számát teljesítette a hírhedté vált Szajnában, a verseny után pedig – jó magyar módjára – pálinkával fertőtlenített. Információink szerint több női úszó is kórházba került a verseny után, Fábián mellett például a német világbajnok, Leonie Beck is.

Éjszaka elkezdtem hányni, egész éjjel csillapíthatatlan volt. Lázas is lettem, így hajnali 4-kor be kellett vinni a kórházba. Szerencsére már jobban vagyok, de még életemben nem voltam ilyen rosszul. Valamit benyeltünk a Szajnában, most jött ki a többi női versenyzőn is – mondta olimpiai ötödik helyezett úszónk, aki már úton van haza, Budapestre.

Fradi.hu, M4 Sport

Instagram