A női vízilabda válogatott legyőzte Kanadát.
Női vízilabda, olimpia, csoportkör, A-csoport, 2. forduló
Magyarország 12-7 Kanada
Negyedek: 4-1, 3-3, 1-1, 4-2
Fradista gólok: Gurisatti 3, Vályi 2
Beszámoló: Fradi.hu, MVLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Gurisatti Gréta
A holland meccset lezártuk, új lappal indítottuk a mait, ez talán látszott is. Nagyon határozottak voltunk, támadásban és védekezésben is. Nem könnyű a kanadaiakkal játszani, hiszen tíz-tizenöt kilóval nehezebbek nálunk átlagban, azaz nagyon komoly fizikális küzdelem velük minden mérkőzés, mi ezt ügyességgel tudjuk egyensúlyozni, ami ismét sikerült. Azért ma született egy-két meglepetés, egyértelműen el akartuk kerülni, hogy a mi meccsünkön is ez történjen, és ezt el is értük nagyon jó, érett csapatjátékkal.
Mihók Attila
Rögtön az elején sikerült néhány olyan játékelemet behoznunk, ami talán egy picit hiányzott a hollandok ellen, centergól, kiharcolt ötméteres, ez meg is teremtette azt az előnyt, amit aztán végig tudtunk vinni. Ez különösen a harmadik negyedben jelentett sokat, ahol nagyon keveset támadhattunk, mégis tudtuk tartani a megszerzett háromgólos különbséget, jóllehet a kontrafaultok után – ami az egyik legveszélyesebb játékelem – folyamatosan hátrányból kellett visszazárni. Sikerült azonban megtenni azt a két-három extra kartempót, amivel akár a reménytelennek tűnő helyzetet is meg tudtuk menteni, a végén pedig lőttünk egy olyan szenzációs gólt, ami visszaterelte a meccset az eredeti medrébe. Talán nehezebb lett volna, ha iksz közeli eredménnyel indul a negyedik negyed, de ezt a helytállás és az a gól sokkal könnyebbé tette a folytatást, amikor már megint normálisan támadhattunk, és nem csak eredményesek voltunk, de a visszazárások is simábbakká váltak, így sikerült növelni a különbséget. Lehet, hogy a fórjainkon azért kell dolgozni, de a mai mérkőzésen annyira nem zavart ez, mert ha akcióból lövünk gólokat, és elmegyünk három-néggyel, akkor belefér, ha az emberelőny nem annyira határozott. És mivel vezettünk biztosan, időt sem akartam kérni, mert nem segíthetem azzal az ellenfelet, hogy cseréljen – mivel bírtuk a visszazárást, nekünk kedvezett a sok úszás, mert ők sokkal jobban kifáradtak ebben.




