Mi a lehetséges sorsolások közül a második legkedvezőbbet kaptuk, a Győr pedig a legkedvezőbbet. Hasonló eredmény ez a tavalyihoz, amikor szintén a gyengébbik feljutó, a DVTK előzött meg minket „szerencsében”.
A sorsolással táblázatkitöltéssel szerencséje volt idén az MLSZ-nek, mivel rajtunk és a Győrön kívül nagy eltérés az ideálistól ezúttal nincs (ellenben a tavalyi állapotokkal), 15%-nál nagyobb eltérés csak ennél a két klubnál van, a Nyíregyháza esetében pedig egyáltalán nincs.
Az elmúlt években rendszeresen foglalkoztunk a háromkörös lebonyolítás miatti esélyegyenlőtlenségekkel, amelyet az elavult sorsolási módszer csak felerősít. Ahogy a 33 fordulós bajnoki rendszer bevezetése óta rendszeresen, úgy ezúttal is kiszámoltuk, ki hogyan járt az Excel-tábla kitöltéssel. Ehhez a jelenlegi erősorrendet, a 2023/24-es bajnokságok végeredményét vettük figyelembe – magunkhoz 12, a másodikként feljutó ETO-hoz pedig 1 pontot rendelve.
A szerencseértéket úgy számoltuk, hogy a hazai meccseknél az ellenfél értékét hozzáadtuk, idegenbelieknél pedig kivontuk az adott klub szerencseértékéből. A korábbiakkal ellentétben négy éve már nem a bajnoki helyezések döntik el, ki játszik 17-szer otthon és 16-szor idegenben, ez is a sorsolás sablonkitöltésen múlik.
A szerencseérték mellett azt is megmutatjuk, hogy az ideálistól mennyiben tért el egy-egy csapat sorsolása, százalékos formában: a csapat számára legoptimálisabb sorsolás esetén 100%, a legkiegyensúlyozottabb sorsolás esetén 0%, a csapat számára legrosszabb sorsolás esetén -100% lenne ez az érték:
| Csapat | Szerencseérték | Eltérés% |
|---|---|---|
| Ferencváros | 12 | 33.3% |
| Paks | 1 | 2.7% |
| Felcsút | -4 | -10.5% |
| Vadásztölténygyár | -1 | -2.6% |
| DVSC | 6 | 15.0% |
| Kecskemét | -5 | -12.2% |
| DVTK | 4 | 9.5% |
| MTK | -3 | -7.3% |
| ZTE | 4 | 10.0% |
| Dózsa | -3 | -7.7% |
| Nyíregyháza | 0 | 0.0% |
| Győr | 33 | 89.2% |




