Pólósaink olimpikonját, Molnár Eriket kérdezték.

Molnár Erik

Elképesztő nagy öröm és boldogság benne lenni az olimpiai csapatban. Azért ne felejtsük el, hogy ez nagy felelősség is. Egy nemzetet kell képviselni az olimpián, amire úgy kell kiérkezni, hogy aztán mindent be lehessen rakni a medencébe. Nagyon várom már. A dohai VB-ből kimaradtam, gyakorlatilag adódott fél évem összeszedni magamat, hogy olyan formába kerüljek, hogy itt lehessek. Úgy gondolom, hogy mindent megtettem érte. Amikor Zsolt kimondta a nevemet, nagyon örültem neki, de sokat kell még dolgoznom. Ráadásul mivel olimpiai újonc vagyok, bizonyítanom is kell. Technikai részében olyan, mint az összes többi világesemény. Annyiban más, hogy nyolc meccset kell játszani, nem hatot, vagy hetet. Ez nyilván fizikailag nehezebb dolog. A többi a körítés, hogy olimpia csak négyévente van, eskütétellel jár, nem 15 játékos utazhat, hanem 13. Ezek még nagyobb hangsúlyt tesznek a jelentőségére. Az jó, ha ezzel tisztában vagyunk, még jobb, ha nem gátol minket. Sok edzésünk és kétkapunk lesz még addig, amelyeket sokat fogunk fejlődni. Ha betartjuk Zsolt kéréseit, és mindenki beleteszi a munkát, akkor jó esélyeink lesznek.

EuroSport